Egyre gyengébb a forint

Vágólapra másolva!
Ma is lemaradó volt a magyar piac, az európai és a régiós részvényindexek is jobb formában voltak, mint a magyar tőzsde. Ráadásul a forint sem fitogtatta az erejét, hiszen az euróval szemben 313,4 körüli szintre gyengült.
Vágólapra másolva!
  • Hiába volt bombaerős a mai háromhónapos DKJ-aukció, a forint délután gyengülni kezdett az euróval szemben és 313,4 körüli szintre emelkedett, így egyre közelebb jár már a forint a lokális csúcshoz.
  • A JP Morgan elemzője szerint akár 2,5 százalék alá is csökkenhet az alapkamat, így tovább folytatódhat a szakértő szerint a kamatvágási ciklus.
  • A Richter volt a legerősebb blue-chip a magyar piacon, főként azért mert, kora délután masszív emelkedésbe kezdett a részvény, minden bizonnyal az elmúlt hetek esését többen vételi lehetőségre használták, illetve sokan zárhatták a korábban nyitott short pozíciókat.
  • A BUX lemaradó volt a régiós és az európai versenyben is, a legtöbben pozitív tartományban tudtak maradni. A DAX index a reggeli gyengélkedés után nagy lendülettel tudott emelkedni.
  • Jelentett ma az UniCredit Bank, ami rendkívül gyengére sikerült, 15 milliárd eurós veszteséget hozott össze a pénzintézet a negyedik negyedévben a rossz hitelek és goodwill leírás miatt.
  • Az amerikai piacokon leginkább iránykeresés látható, ma nem jelent és nem is jelenik meg fontosabb makrogazdasági adat, így az egyedi vállalati hírek lehetnek fontosak.
Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu