Az állam megveszi az E.ON gázcégeit

Vágólapra másolva!
  
Vágólapra másolva!

Az Index szerint az E.On Hungária Zrt. és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. március 5-én szándéknyilatkozatot írt alá. Ebben megállapodtak arról, hogy az állami tulajdonú társaság megveszi az E.On Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t, az E.On Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt., valamint a lakossági ellátásért felelős E.On Energiaszolgáltató Kft.-t. Ezen kívül opciós vételi jogot szerez az E.On Ügyfélszolgálati Kft-ben is. Az átadás-átvétel várható időpontja 2014 vége lehet.

Az MVM szerda délután megerősítette, hogy aláírtak az érintett cégek megvételéről szóló nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot. A megállapodás értelmében a cégek tulajdonjoga részben vagy egészben kerülhet a nemzeti energetikai társaságcsoporthoz.

Az MVM Csoport a kormányzati energiapolitikával és a Nemzeti Energiastratégiával összhangban sok
fontos lépést tett Magyarország energiabiztonságának megszilárdítása, a gazdaság hosszú távú
növekedési potenciáljának erősítése érdekében az elmúlt időszakban. A tavaly ősszel megvásárolt Magyar
Földgázkereskedő Zrt. és Magyar Földgáztároló Zrt. nemzeti tulajdonban szavatolják az ország
biztonságos földgázellátását, valamint hozzájárulnak az árak megfizethető szinten tartásához - idézi a
közlemény Horváth Pétert, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatóját.

Az E.ON Hungária csoport az új üzleti modelljének kiépítésének keretében az áramhálózat
fejlesztése, üzemeltetése mellett többek között az üzleti áram- és gázszegmens ügyfeleire helyez
nagyobb hangsúlyt a jövőben. Ezért értékesítené gázhálózati cégeit, valamint a lakossági fogyasztók
energiaellátásáért felelős kereskedő cégét - közölte Ilyés Péter, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági
tagja.

A szándéknyilatkozat aláírása után az MVM megkezdi az érintett társaságok részletes üzleti, jogi
és műszaki átvilágítását, a kockázatok felmérését és az üzletrészek értékelését. Az esetleges
tranzakcióra, így a vételár tárgyalására, illetőleg a lehetséges adásvételi szerződés megkötésére
ezután történhet. A tranzakció zárása előreláthatólag még az idén befejeződhet - közölte az
MVM.