Vágólapra másolva!
Tartásról eadásra rontotta a Magyar Telekom részvényére vonatkozó ajánlását a Deutsche Bank elemzője, célárát 285 forintra csökkentve a korábbi 307 forintról. Ráadásul szerinte még jövőre sem fizet majd osztalékot a cég.
Vágólapra másolva!
  • Eladási ajánlással jött ki a Deutsche Bank elemzője a Magyar Telekom részvényére vonatkozóan, lerontva a korábbi tartási ajánlását.
  • A célárat 285 forintra vágta vissza, a korábbi 307 forintról. Ez a jelenlegi 328 forintos árfolyamnál több mint 13 százalékkal alacsonyabb.
  • Az elemző a menedzsment várakozásait figyelembe véve frissítette modelljét a gyorsjelentés után. Az árbevételben 2 százalékos csökkenést vár (a Telekom vezetése legfeljebb 3 százalékos zsugorodást), míg az EBITDA öt százalékkal apadhat (Telekom prognózisa: -3-6%).
  • A német elemzőház nem vár osztalékfizetést még jövőre sem (a 2014-es eredmény után), mivel a társaság nettó adósságrátája számítása szerint a 40 százalékos szint fölött alakulhat. A Magyar Telekom pedig, ahhoz köti osztalékfizetési politikáját, hogy a nettó eladósodottsági ráta 30-40 százalék között legyen. A Deutsche Bank szerint 2016-ban fizethet újra osztalékot a magyar telekomcég.
  • A mai kereskedésben az Mtelekom árfolyama 0,6 százalékos mínuszban időzik.
A Magyar Telekom árfolyama Forrás: Bloomebrg, Investor.hu