Vágólapra másolva!
A mínuszos nyitást követően sikerült emelkedő pályára állnia a BUX-nak, amivel felülteljesítő indexnek számít a nyugat-európai versenytársakhoz képest.
Vágólapra másolva!
  • Felülteljesítő indexnek számít a mai kereskedés során a BUX, amit elsősorban az 1 százalék körüli emelkedést mutató Molnak, illetve Richternek köszönhetünk, de a Magyar Telekom árfolyama is magasabban tartózkodik, mint pénteken záráskor.
  • Egyedül az OTP részvénye nem tud tartósan megragadni a pozitív tartományban, amiben szerepe lehet annak, hogy a Kúria ma ismét megvitatja a devizahitelesek ügyét.
  • A forint a reggeli órákban látott 310-es szintről kisebb gyengülést mutat az euróval szemben. Az árfolyam 310,6 közelében tartózkodik.
  • A meghatározó európai indexek közül egyedül a spanyol IBEX (+0,2%) tud emelkedést felmutatni, míg a DAX és a FTSE100 0,2-0,4 százalékos csökkenésben található. Pedig a befektetők számára kedvező hír lehetett, hogy az Ifo gazdasági hangulatindexe emelkedsét mutatott februárban.
  • A nap egyik legjobban teljesítő részvénye a svéd Scania, a 30 százalék feletti megugrás a Volkswagen vételi ajánlatának köszönhető. A német cég árfolyama ezzel szemben közel 7 százalékos mínuszban mozog.