A Malév 66 évig repült, nemzeti légitársaság azóta sincs, bár időről-időre felröppennek találgatások, hogy mégiscsak lesz. Ennek azonban aligha van gazdasági realitása.
A Malév leállása után Magyarország sok külföldi szemében "nehezen megközelíthető" lett, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma pedig annyira lecsökkent, hogy az egyes terminált hamarosan bezárták.
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint a légitársaság a központi költségvetés bevételeihez közvetlen és közvetett módon évi mintegy 70 milliárd forinttal járult hozzá. Döntő részben külföldről származó árbevételei miatt az ország egyik legjelentősebb exportőre, a Budapest Airport forgalmának 40 százalékát biztosította. A Malév közel 3 millió utast szállított évente 23 ezer járatpáron és 45 városba repült közvetlenül.
A Fővárosi Törvényszék 2013. decemberében meghosszabbította a Malév felszámolásának határidejét 2013. december 31-ről 2014. június 30-ra. A legutóbbi tendereknél mind a balatonlellei üdülőingatlanra, mind az egyebekre kiírt pályázatok eredménytelenül zárultak, így ezeket újra meghirdetik. Decemberig több mint ezren a volt munkavállalók közül még mindig nem kapták meg az elbocsátásuk után járó végkielégítésüket.