Három magyar startup a londoni EMEA CTO Summiton

Vágólapra másolva!
Három magyar startup, az Arenim Technologies, a Be-Novative és a Tresorit vesz részt a londoni EMEA CTO Summiton. A cégek tanácsadók és potenciális befektetők előtt mutatkozhatnak be.
Vágólapra másolva!

A három befutót egy kilencfős mezőnyből válogatták ki a Morgan Stanley szakemberei egy itthoni rendezvényen január végén.

A Február 20-i találkozó a kalifornia Palo Alto-ban megrendezett CTO Summit and Tech Week európai testvérrendezvénye. Az idei CTO Summit egyik kiemelt témaköre az IT-biztonság lesz.

A bemutatkozó cégek a hazai közönség előtt már nem teljesen ismeretlenek: az Arenim Technologies az általa kifejlesztett CryptTalk hazai fejlesztésű, egyedülálló hívás- és kommunikáció-titkosítási megoldásáról ismert. A Tresorit felhő alapú tárhelyre feltöltött kliensoldali titkosítási rendszerével szerzett hírnevet. A Be-Novative pedig egy olyan rendszert épített fel, amely egy intelligens, intuitív kezelőfelületen keresztül segíti a cégeket, hogy közösen dolgozzanak ki, majd értékeljenek ötleteket.