Felsrófolja a cascót a baleseti adó

Vágólapra másolva!
Ám ha okosan sakkozunk a paraméterekkel, ezt tompíthatjuk, összegezhető a Netrisk közleményéből.
Vágólapra másolva!

A januárban körülbelül 70 ezer forintra emelkedő átlagos éves díj 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi átlagot. Számításba véve, hogy a társaságokat 2013 eleje óta 15 százalékos adó terheli, ez még csak nem is különös, mondja a közleményben Sebestyén László, a piacvezető Netrisk.hu vezérigazgatója, és kitér arra, a személygépkocsi-állomány tendenciózusan öregszik, egyre kevesebben gondolkoznak teljes körű cascóban.

Erre a szegmensre nem jellemző ahhoz hasonló árverseny, mint a kötelező felelősségbiztosítások piacán, de azért lelemény akad: a szezonális akciókkal, a célcsoport szerinti termékekkel, a részbiztosításokkal tudjuk variálni, mennyit fizessünk. A teljes körű cascót jóval többen választanák, ha létezne használatarányos díjszabás – amellyel nem, vagy kevesebbet kellene fizetnünk azokban a hetekben, hónapokban, amikor nem használjuk az autót –, de egyelőre nem találunk ilyet a hazai piacon. Az alábbiakban a Netrisk néhány ötletét mutatjuk meg az alacsonyabb díjra:

  • Az éves díjat leszoríthatjuk az együttkötési kedvezménnyel: a kötelezővel együtt megkötött szerződésekkel az évközi díjszint negyedét is meg tudjuk spórolni.
  • Sok múlik azon, mekkora önrészt vállalunk. A 100 ezer forintos automatikusan 10 százalékos diszkontot jelent, talán ezért nem olyan népszerű az egyébként legkedvezőbb 10 százalék/50 ezer forintos önrész, mint lehetne, vagy mint 2013-ban volt. Pedig a magasabb önrésszel többet is kell fizetnünk egy káresetben.
  • Akkor is olcsóbb a biztosítás, ha online szerződünk, online fizetünk.
  • Ha nem havonta álljuk a díjat, hanem egyben átutaljuk a féléves, vagy az éves összeget, több tízezer forinttal több maradhat nálunk.

Tegyük hozzá, a Netrisk felmérése szerint még mindig akkor a legolcsóbb a casco, ha évfordulón váltunk: ilyenkor átlagosan 52 900 forintot fizetünk egy évre. Mintegy másfélszer ennyibe, átlagosan 86 400 forintba kerül a biztosítás, ha új autóvételre szánjuk el magunkat, és használt autóra sem ússzuk meg az új szerződést átlagosan 72 300 forint alatt.