Bűnhődnek az amerikai gigabankok

Vágólapra másolva!
Tovább folytatódnak az egyeztetések az amerikai pénzügyi intézmények és szabályozó hatóságok között a jelzálog-fedezetű értékpapírok válság előtti szabálytalan értékesítésének ügyében. Az érintettek közül a JP Morgan és a Morgan Stanley tegnap bejelentette, hogy megállapodásra jutott a hatóságokkal, és további jelentős összegű büntetést fizet a veszteségek okozásáért.
Vágólapra másolva!

A Morgan Stanley 1,25 milliárd dollárt fog fizetni az államnak, amiért az USA két legnagyobb jelzáloghitelezőjének, a Freddie Mac-nek és a Fennie Mae-nek jelentős mennyiséget adott el a rossz minőségű jelzálog-fedezetű értékpapírokból a válság előtt. Ezek az eszközök jóval kevesebbet értek az eladási áruknál, és később sorozatosan bedőltek, ami óriási veszteségeket okozott a két jelzáloghitelezőnek. Az amerikai állam 2011-ben perelte be a legnagyobb bankokat a válság kialakulásában játszott szerepük miatt.

A Morgan Stanley ezen túl közölte, további 150 millió dolláros céltartalékot kell képeznie a jogi költségekre. Rajta kívül a JP Morgan is közölte, hogy további 614 millió dollárt fog fizetni nem megfelelő minőségű hitelek értékesítéséért. A manhattani ügyész szerint a JP Morgan a profitot helyezte előtérbe a felelősséggel szemben, és nem tájékoztatta a kormányt az ezekkel az eszközökkel kapcsolatos problémákról, és hagyta, hogy az állam fedezze az így okozott veszteségeket.

A mostani megállapodások nem egyediek, korábban már számos bank kötött egyezséget a hatóságokkal az ügy miatt. A JP Morgan összesen 13 milliárd dolláros büntetés fizetéséről állapodott meg az állammal peren kívül még tavaly, a Deutsche Bank 1,9 milliárd dollárt fog fizetni, míg a Bank of America ügye jelenleg a bíróság végső ítéletére vár.

A New York-i bíróság ugyanis tegnap bejelentette, hogy elhalasztja a BofA 8,5 milliárd dolláros büntetéséről szóló végső ítéletet, melyről legkésőbb február 19-én fognak dönteni. A bankokat képviselő ügyvéd szerint a halasztásra azért van szükség, hogy legyen idő megtárgyalni a még nyitva lévő kérdéseket.

A bankok a pénzügyi válság óta már több mint 114 milliárd dolláros céltartalékot képeztek az üggyel kapcsolatos jogi költségek fedezésére. Az S&P hitelminősítő november végén közölte, további 100 milliárd dolláros kompenzációt fizethetnek még a bankok a 2008-as válság kialakulásában játszott szerepük miatt.

A hírek után 1,2 százalékos pluszban zárt tegnap a JP Morgan, a Morgan Stanley 0,2 százalékot emelkedett, a Bank of America pedig hétfői záróértékénél fejezte be a kereskedést.

JP Morgan árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Morgan Stanley árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu