A Fidesz az alapdíjak ellen fordul a rezsiharcban

Vágólapra másolva!
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

A Fidesz azt is kezdeményezi a kabinetnél, hogy a mérőórák cseréjének költsége a jövőben ne a fogyasztókat terhelje, valamint hogy a mérőórákon jelzett fogyasztás és a számlázás kerüljön szinkronba, ami alapvetően a Főgáznál fontos kérdés, mert sok esetben a számlázás alapjául szolgáló fogyasztási egység nem egyezik meg a mérőórán mutatott értékkel - mondta a politikus.

A kormánypárt "3+1" javaslatának része a bekötési, bekapcsolási díjak és fejlesztési hozzájárulások felülvizsgálata is az építési vállalkozók szövetségével való egyeztetést követően. Ezek a költségek az ország különböző területein változóak, a hálózatbővítési díjak minimum 60-70 ezer forint között mozognak - tette hozzá a frakcióvezető.

Rogán a közműalapdíjakról azt mondta, hogy ezek "nem kis költséget" jelentenek a családoknak, hiszen például a villamos energiánál ez évi 2-3 ezer forint, a gáznál 10-15 ezer, a távhőnél pedig 57-84 ezer forint. A mérőórák cseréjéről szólva megjegyezte, hogy a díjszabások itt is nagyon eltérőek, de akár 115 ezer forintba is kerülhet a csere.

Mindezen intézkedéssel akár évi százezer forintnál többet is spórolhatnak a fogyasztók a Fidesz számításai szerint. A kormány a következő ülésén foglalkozik majd ezekkel - az alapvetően rendeleti módosításokkal megoldható - kérdésekkel, amelyeket Rogán szerint az elmúlt hetekben tartott rezsifórumok résztvevői fogalmaztak meg.

"Azt mondhatjuk, hogy az emberek véleménye szerint a fogyasztáson felül vannak olyan tételek a számlákban és a díjakban, amelyekkel a szolgáltatók újabb bőrt próbálnak lehúzni a magyar családokról. Ezeket pedig meg kell szüntetni" - mondta. "Ha a kormány megteszi megoldási javaslatait, és a fogyasztók javára dönt, az fájni fog a szolgáltatóknak, de azt gondoljuk, itt az ideje, hogy a lehúzásokat megszüntessük."