A befektető számára az a legvonzóbb, ha nincs szükséged pénzre

Szabó Balázs szerint az a legjobb üzenet, ha az alapítók befektető nélkül is tolják az üzletet

Az Insider Blog szavazásán Szabó Balázst választották 2013 legnépszerűbb startup személyiségének. A vállalkozások kezdeti szakaszáról, és az első befektetés kritikus pontjairól beszélgettünk vele. 

Szabó Balázs 2008-ban a Corvinus Egyetem hallgatójaként alapította az első vállalkozását. Bár ez végül nem tette őt a magyar Zuckerberggé, de segítségével lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a startupperket segítő Kairos magyarországi szervezetének felépítésében. Ma az InVendor üzletfejlesztési vezetőjeként vállalkozókat és befektetőket segít abban, hogy egymásra találjanak.

Egy startupból a leglátványosabb elem általában az ötlet. Erre viszont egyből jön az ellenvetés, hogy az ötlet önmagában nem ér semmit. Mi az igazság?

Egy kicsit átfogalmazva, talán nem is az ötlet az igazi érték, hanem a vízió. Ha a vállalkozó tudja, hogy milyen változást tud elérni az ötletével, az már valódi értéket képvisel. Különösen azért, mert társakat találni és csapatot építeni inkább a vízió, mint az ötlet alapján lehet. Jól illusztrálja a kettő különbségét a Prezi esete, ahol a vízió a tudásmegosztás elősegítése és forradalmasítása, míg a prezentációs szoftver, amivel a cég befutott, csupán egy eleme ennek a víziónak.

Szabó Balázs szerint az a legjobb üzenet, ha az alapítók befektető nélkül is tolják az üzletet Fotó: Balla Zsolt

Hogy működik a csapatépítés egy olyan ökoszisztémában, ahol mindenki a saját ötletét hajtja?

Ez a probléma egyelőre inkább a Szilícium-völgyre jellemző: ott a már működő cégek nem találnak szakembert, mert mindenki a saját ötletét bütyköli. Magyarországon, és általában Európában nincs ilyen kultúrája a vállalkozásnak, és itt sokkal vonzóbb az alapítók mellé fizetésért és esetleg némi tulajdonrészért beszállni egy már meglévő cégbe, pláne, ha az már túl van az első körös finanszírozáson.

Az első finanszírozás tehát csapatépítés szempontjából is sorsdöntő lehet. Hogy jut egy ötlet legelőször a pénz közelébe?

Természetesen ez a legnehezebb.

A befektetők egyrészt magát a csapatot nézik, hogy valóban alkalmas, összeillő, együtt is jól működő szakemberekből áll-e; másrészt pedig azt, hogy amennyiben nem kapnak finanszírozást, akkor is csinálják-e.

A hagyományos megközelítés, ami szerint „majd akkor csináljuk, ha van finanszírozás”, általában nem működik. Minél tovább tolja egy csapat önerőből, annál kisebb kockázata van a kezdeti befektetőnek. Az önmaguktól is dinamikusan működő csapatokra sokan felfigyelnek, hiszen azt látják, hogy az ő pénzükkel vagy máséval, de ez az ötlet meg fog valósulni.

Paradox módon tehát a befektetők számára az a legvonzóbb, ha te azt mondod, hogy neked nem kell pénz, mert te az ügyfeleidből akarsz megélni minél előbb. Ha nem a befektetők kegyeiért harcolsz, hanem az ügyfelekért, na akkor a befektetők is be akarnak majd szállni.

Praktikusan hogyan találhatja meg egy induló vállalkozás az első befektetőjét?

Általában egy projekt indulásakor viszonylag hamar keletkezik egy rövid, egyoldalas bemutatkozó dokumentum, amit a startup-világban „one-pager”-nek hívnak. Ezen azonnal látszik, hogy az elkészítésébe két évnyi vagy tizenöt percnyi munkát fektettek-e be, hiszen sokkal nehezebb egy rövid, lényegre törő dokumentumot elkészíteni, mint hosszan bullshitelni.

Ez a rövid anyag jut el aztán a bemutatkozásképpen a befektetőkhöz.

Ha valakinek nincsenek meg a megfelelő kapcsolatai, akkor általában benevez startup-versenyekre, eljár rendezvényekre, és igénybe veszi az erre kialakult – mostanra már bőséges – infrastruktúrát.

Az első kapcsolatfelvételhez tehát akár egy one-pager is elég lehet?

Igen, bár a valódi figyelemhez – például ahhoz, hogy egy startup-verseny döntőjébe beválogassák – általában érettebb szintre kell jutni a projekttel. Mára kialakult egy olyan kultúra, ami elvárja, hogy mielőtt egy ötlet a nagyközönség elé kerül, addigra már legalább egy demó vagy egy prototípus legyen belőle.

Az egyszemélyes projekteknek egyáltalán nincs esélyük?

Nincs. A legtöbbször egyszerűen azért, mert a munkamennyiség, amivel egy-egy ötletet olyan szintre lehet hozni, amiért valaki majd fizetni hajlandó, annyira nagy, hogy sokszor még a 2-3 fős csapatok is inkább 5-6 ember munkáját kénytelenek elvégezni.

Van néhány kivétel, de nagyon kevés.

A munkamennyiségről szólva – nagyon sokan főállás mellet, hobbiprojektként kezdenek vállalkozásba. Ez az út mennyire működhet?

Az ilyen jellegű hobbiprojektek általában sokkal lassabban fejlődnek, és csoportdinamikai szempontból sem optimálisak. Ettől persze még lehetnek sikeresek, de egy idő után el kell jönnie annak a pontnak, amikor az alapítók száz százalékban elköteleződnek a projekt mellé, mert a megosztott figyelem sem befektetői- sem pedig ügyfél szempontból nem tartható.

Ha egy projekt fejlődik, akkor ez a pont viszonylag gyorsan eljön. Persze ha nem fejlődik, akkor akár évekig is el lehet maszatolni vele.

Jó az ötlet, eljutottunk az első, magvető finanszírozásig. Miről szól ez a fázis?

A magvető finanszírozás legtöbbször azt a célt szolgálja, hogy biztosítsa az alapvető emberi erőforrásokat és fejlesztéseket. Ebbe beletartozik az, hogy a tulajdonosok dedikáltan a projekten tudjanak dolgozni, de bizonyos ötletek esetében ebben a fázisban történik meg a termékfejlesztés vagy akár a piacra lépés és az első felhasználói visszajelzések értékelése is.

Ez egy nagyon magas kockázatú fázisa egy startup életének, de hatalmas lökést tud adni.

Mekkora egy átlagos magvető finanszírozás, és mit kérnek érte cserébe?

Az attól függ, hogy hol. A két véglet a Szilícium-völgy és Magyarország. Az előbbi esetében tőke túlkínálat van, így ott a befektetett tőke versenyez a vállalkozókért – tehát sokkal több pénzt adnak sokkal kisebb tulajdonrészért.

Magyarországon azonban a magántőke eszmei értéke továbbra is nagyon magas: még az angyal- vagy a magvető befektetők is végiggondolják azt, hogy ha egy évig finanszíroznak három mérnököt, abból egy családi házat vehettek volna. Itthon ezt a két dolgot egymás mellé teszik, míg a Szilícium-völgyben ez senkinek nem jutna eszébe.

A konkrétumok szintjén ez azt jelenti, hogy a magvető tőke itthon nemigen áll szóba a cégekkel 25 százalékos tulajdonrész alatt, ugyanez az arány az Egyesült Államokban vagy Észak-Európában 5-8 százalék között van. Ezért a tulajdonrészért nagyságrendileg 50 ezer dollárt szoktak adni.

Van jelentősége annak, hogy egy startup milyen forrást von be?

Most alakul. A Jeremie alapok egy teljesen új filozófiát terjesztettek el: ezek a befektetések egy viszonylag korai szakaszban nagy mennyiségű forrást – 100-300 millió forintot – zúdítottak a vállalkozásokra azzal, hogy cél a piacra lépés. Ez számos negatív mellékhatással járt, mint az elkényelmesedés, a teljesítménykényszer hiánya vagy a túlköltekezés.

A best practice ezzel szemben az, ha a vállalkozás mindig csak annyi tőkét hív le, amennyi a következő fázis eléréséig feltétlenül szükséges. A tudatos, lépcsőzetes építkezés eredményeképpen az soron következő befektetőt mindig a lehető legmagasabb cégértéken tudják megszólítani, így végső soron nagyobb tulajdonrész marad magánál a vállalkozónál.

A másik probléma, hogy a magyar piacon elfogytak azok az ötletek, amelyek a Jeremie-szintű befektetésekkel finanszírozhatóak lennének. Ezért történik most az, hogy a magvető finanszírozók megpróbálnak „lenyúlni” a kezdő stádiumban lévő projektekhez, hogy felhozzák őket a Jeremie szintjére.

Mennyi időt vehet igénybe amíg egy ötletből egy finanszírozható projekt lesz?

Jellemzően egy év, de szélsőségként három év vagy három hónap is elképzelhető.

Ha valakinek most van egy ötlete, és semmi mása, akkor mit csináljon, hova menjen, kit hívjon?

Fogjon egy köteg névjegykártyát, menjen el vállalkozói rendezvényekre, mondja el minél több embernek, hogy miben gondolkodik, és bízza magát a flow-ra. Mára már van egy olyan kialakult ökoszisztéma, hogy ha valaki bekerül, akkor előbb-utóbb megtalálja azt az embert vagy szervezetet, aki tud neki segíteni.