Újabb milliárdos bírságot kaphat a bankóriás

Vágólapra másolva!
Egy kicsivel több mint két milliárd dolláros büntetést is fizethet a JP Morgan, amit már a héten bejelenthetnek, írja a MarketWatch meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Valamivel több mint két milliárd dolláros bírságot kell majd fizetnie a JP Morgannak, mert nem értesítették a hatóságokat Bernard Madoff nagy csalásáról, tudta meg a MarketWatch az ügyet ismerő forrásoktól.

A büntetés nagyobb részét a Madoff által vezetett piramisjáték áldozatainak megsegítésére fordítják, de a Pénzügyminisztérium két szerve is kap majd a pénzből. Madoff-ot egyébként 2008 decemberében tartóztatták le.

A mostani büntetés egy újabb eleme az USA legnagyobb bankjának bírságai között, ugyanis a JP Morgan 2013 végén egyezett bele, hogy közel 20 milliárd dolláros összeget fizessen ki az ellene folytatott perek és vizsgálatok lezárásának cserében, amik a korábbi jelzáloghoz kötött értékpapírok eladásaihoz és a "London Whale" néven elhíresült botrányhoz kapcsolódónak.

A JP Morgan január 14-én teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését, és a banknál bíznak benne, hogy addigra a Madoff-egyeséget le tudják zárni.

Madoff pilótajátéka

Bernard Madoff amerikai üzletember, befektető, a Nasdaq tőzsde egykori elnöke, aki a történelem legnagyobb pénzügyi csalásának, egy 65 milliárd dolláros kárt okozó pilótajátéknak volt a vezetője. Áldozatait a piramisjátékra emlékeztető Ponzi-trükk alapján csapta be: látszatbevételeket produkált nem létező tőzsdei ügyletekből, a korábbi befektetőknek pedig magas kamatokat fizetett az új áldozatok pénzéből. Mint minden pilótajátékban, egyszer csak itt is elfogyott az új belépők pénze, és így nem tudta kifizetni a befektetőit. Végül a fiai "dobták fel" a hatóságoknál, akik 150 év börtönre ítélték.

A JP Morgan árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu