Újabb csúcs: Elnapolva

Vágólapra másolva!
Nem sikerült újabb történelmi csúcsokat elérnie tegnap az ameriaki piacoknak, mind a Dow, mind pedig az S&P 500 eséssel zárt.
Vágólapra másolva!

Az S&P 500 0,1, míg a Dow 0,4 százalékos mínuszban zárt tegnap, ezzel pedig nem sikerült folytatni a kedden és szerdán látott nagy menetelést, amikor is újabb történelmi csúcsot sikerült elérni. A Nasdaq viszont formában volt, valamint a kispapírokat tömörítő Russell 2000 is tudott még erősödni.

Ázsiában viszont ma reggel eléggé gyenge a hangulat, valamennyi meghatározó index visszaesést mutat, csak a hongkongi piacon lehet 0,8 százalékos pluszt látni. Ugyanakkor Európában pozitív nyitás jöhet a határidős indexek alapján, így ha az S&P 500 nem is, de a DAX ma könnyedén új történelmi csúcsot dönthet.

A hangulat azonban nagy mértékben függhet a délutáni amerikai makroadatoktól, érkezik a decemberi ipari termelési adat, valamint a kezdődő lakásépítések száma is napvilágot lát, hogy a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexéről már ne is beszéljünk.

Sőt! A gyorsjelentési szezon is folytatódik, piacnyitás előtt pedig olyan nagyágyúk negyedéves számait ismerhetjük meg, mint a General Electric, vagy éppen a Morgan Stanley.