Ezt teszi Japán a jennel

USDJPY heti grafikon
Vágólapra másolva!
Az elmúlt másfél év során mintegy 35 százalékot gyengült a jen a dollárral szemben, ami után némi korrekció jöhet. Ezután pedig ismét gyengülő pályára állhat a japán fizetőeszköz.
Vágólapra másolva!

Ezt teszi Japán a jennel:

  • 2013. áprilisában a japán jegybank beindította a pénzjegy nyomdát.
  • Azóta 70 milliárd dollárt önt havonta a piacra.
  • A BoJ célja a 2 százalékos infláció elérése, a belső fogyasztás élénkítésével lökést adni gazdasági növekedésnek.
  • Az áfa megemelésével kapcsolatos jelenlegi elképzeléseik fékeznék a fogyasztást, távolabbinak tűnik a kívánt inflációs cél elérése, ami némileg ellensúlyozhatja a jegybank extra laza monetáris politikáját.

Ezt pedig USA teszi a dollárral:

  • A Fed decemberben megkezdte a QE3 programjának szűkítését, így a korábbi havi 85 milliárd dollárról 75 milliárd dollárra csökkentették a kötvényvásárlások ütemét.
  • A hírre a dollár erősödni kezdett, de egyes Fed kormányzók további, akár havi 25 milliád dolláros szűkítést is elképzelhetőnek tartanak.
  • Meghatározó lehet a január végén esedékes Fed ülés, ahol újabb vágásról dönthetnek.

Hogyan reagált a dollár-jen keresztárfolyam?

Amennyiben a japán jegybank stratégiája a pénzpumpa fenntartása, míg a Fed ezt szűkíti, annak azt kellene eredményeznie, hogy a jen tovább gyengül a dollárhoz képest. Egyes elemzők a 110-120-as sáv elérését sem tartják lehetetlennek 2014-ben.

Megvizsgálva a grafikont hosszabb távon azt látjuk, hogy az elmúlt másfél évben a jen közel 35 százalékot gyengült, ami némi korrekció lehetőségét sugalja.

Az elmúlt hetekben a 105,40-es csúcstól egy szűk, erősödő csatorna alakult ki. Ebből a csatornából felfelé kitörve, a korábbi csúcsot áttörve kapna az árfolyam technikai megerősítést a fent leírt gyengüléshez.

USDJPY heti grafikon Forrás: Bloomberg