Szakad a Peugeot

A Peugeot igen hullámzó teljesítményt mutatott az utóbbi időben (Párizs).
Vágólapra másolva!
5 százalék feletti mínuszban az elmúlt hetekben remeklő Peugeot árfolyama, miután több hír is napvilágot látott. Lássuk is őket!
Vágólapra másolva!
  • A vállalat közzétette eladási adatait 2013-ra, ami igen csak csalódás keltő számokat tartalmazott. 4,9 százalékkal adtak el tavaly kevesebb autót, mint 2013-ban, ráadásul Európában 7,9 százalékkal esett vissza a forgalom.
  • Ennek függvényében vélhetően az éves nyereség sem lesz majd túl fényes, az elemzők szerint ugyanis minimum 1,5 milliárd eurónyi készpénzt égetett el az előző évben a cég, a különböző restrukturálási költségek mellett.
  • Ennek függvényében nem is meglepő, hogy valósággal kapkod a pénz után a francia PSA csoport, így a francia állam, valamint a kínai Dongfeng is komoly, 14-14 százalékos részesedéshez juthat a várható tőkeemelés során.
  • Ráadásul az ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva a Reuters már azt is tudni véli, hogy a társaság felügyelő bizottsága el is fogadta az erre vonatkozó terveket, bár a Peugeot hivatalosan nem reagált a hírekre.
  • A tőkeemelés pedig értelemszerűen nem jó hír a mindenkori részvényesek számára, mivel a részvények számának emelkedése csökkeni a már meglévő részvényekre jutó nettó nyereséget (EPS).
  • Ugyanakkor a befektetők általában már a tőkeemeléssel kapcsolatos hírek megjelenésekor árazázzák ennek mértékét, illetve esélyét, így a mai, 5 százalékos mínusz az árfolyamban vélhetően főleg a gyenge eladási adatoknak, semmint a tőkeemelés egyre nagyobb esélyének köszönhető.
A Peugeot igen hullámzó teljesítményt mutatott az utóbbi időben (Párizs). Forrás: Bloomberg, Investor.hu