Vágólapra másolva!
Milyen viszonyítási pontokat lehet találni a vállalati pénzügyekben? A főkönyv, a mérleg vagy az eredmény-kimutatás hasznos mutatói mentén összehasonlíthatjuk a vállalatunk teljesítményét a versenytársakéval, a piaccal. Ha pedig ugyanezt a cégvezető a vállalat saját korábbi adataival, vagy éppen a tervekkel veti össze, kielemezheti a háttérfolyamatokat.
Vágólapra másolva!

A reconcept.blog mai bejegyzése egy sorozat első darabja. Azokra a mutatócsaládokra hívja fel a figyelmünket, amelyek alakulását cégvezetőként vagy tulajdonosként folyamatosan érdemes nyomon követni. Az első rész a jövedelmezőség és az eladósodottság viszonyszámait veszi sorra.

Jövedelmező a vállalkozásom?

Több mutató összessége adja meg a választ, és ez még csak az iparágtól sem függ. De a vállalkozás csak akkor tartható fenn – itt most kicsit megszólal Nyilvánvaló Kapitány –, ha valamennyi pozitív.

Fedezeti hányad = fedezeti összeg/nettó árbevétel

Az értékesítés nettó árbevételéből kivonjuk az értékesítés közvetlen költségeit, majd az eredményt arányosítjuk az időszak nettó árbevételéhez. Ha ez a mutató negatív, akkor még a közvetlen költségeinket sem fedezte a bevétel. Hogy mennyi az ideális érték, az tevékenységi körönként más és más. Nagy volument megmozgató kereskedelmi cég esetében a mutató alacsonyabb értéke is ugyanolyan jó teljesítményt jelenthet, mint egy nagyobb hányados kisebb árbevételű szolgáltató esetén.

Eszközarányos megtérülés (Return-on-Assets, RoA) = adózott eredmény/eszközök

A vállalat adózott eredményét arányosítja az eszközökhöz. Ha a cég a nehéziparban, az ingatlanhasznosításban, vagy más nagy eszközlekötésű iparágban tevékenykedik, ahol az eszközök megtérülése viszonylag hosszú idő, ott a mutató 10% alatt is elfogadható lehet, de egy humán erőforrásra épülő, szolgáltató cégnél ennek jóval magasabbnak kell lennie.

Tőkearányos jövedelmezőség (Return-on-Equity, RoE) = adózott eredmény/saját tőke

Tulajdonosi szempontból talán a legfontosabb mutató. Nagy más, mint a RoA, mert itt az eszközök külső finanszírozottságával is számolunk. Például tehát egy gyártósort jellegzetesen saját tőkéből és hitelből finanszíroz a vállalat. Itt viszont könnyűszerrel hasonlítjuk össze a vállalat tevékenységét alternatív tevékenységekkel. Ha például a 10 éves államkötvény elviekben kockázatmentes hozamához viszonyítunk – ma ez Magyarországon évi mintegy 6 százalék –, akkor egy vállalkozásnak ennél legalább 10-15-20 százalékponttal magasabb sajáttőke-arányos megtérülést kellene nyújtania a tulajdonosainak.

Eladósodottság

Nincs olyan működő vállalkozás, amelynek ne lenne tartozása: ez a gazdálkodás velejárója. Nem a lejárt, kifizetetlen számlákra, befizetetlen adókra gondolunk, hanem a folyószámla hitelkeretekre, a vállalkozás fejlesztését fedező beruházási hitelekre, a nyitott szállítóállományra vagy a következő hó elején kifizetendő bérekre és járulékokra. A tulajdonosoktól eltekintve a tagi kölcsönök is adósságot jelentenek. Más kérdés, hogy ez utóbbiakat – főleg a kkv-szektorban – inkább tőkeelemként, mint hitelként szokás kezelni. Az eladósodottság mérésére az alábbi mutató a legismertebb:

Eladósodottsági mutató (tőkeáttétel) = idegen tőke/összes forrás

Ha az idegen tőke részben devizaalapú, a mutatót befolyásolja a deviza árfolyamának alakulása.

A banki források költsége általában alacsonyabb, mint a tulajdonosi tőkétől elvárt hozam, így ha az eladósodottsági mutató alacsony, akkor a saját tőkét részben helyettesítő banki forrásbevonás javítja a RoE mutatót.

Mi számít kritikus eladósodottsági szintnek? Ezt a társaság és finanszírozási szerkezet ismeretében lehet megállapítani. Az elv, hogy egészségesnek mondható egy olyan mértékű tőkeáttétel, amelyet az üzleti tervek szerint a társaság megfelelő biztonsággal ki tud termelni. Eszközberuházás-igényes iparágakban általában a mutató magasabb mértéke, azaz a magasabb eladósodottság is elfogadható, de 75–85%-ot meghaladó értéknél már itt is erős, sőt túlzott külső finanszírozottságról beszélhetünk – de ezt általában a hitelezők ítélik meg, mostanság elég szigorúan.