Pálinkaház és molukken kakadu – fejlesztések Sóstógyógyfürdőn

Vágólapra másolva!
2,5 milliárd forintból fejleszti Sóstógyógyfürdő turisztikai látványosságait a nyíregyházi önkormányzat, szinte a teljes összeget – több mint 2,1 milliárdot – pályázaton nyerték el.
Vágólapra másolva!

Így húz fel a Nyíregyházi Állatpark egy Viktória-ház nevű újabb épületet 650 millióból, amelyben kifejezetten az Amazonas környékén élő állatokat lehet majd megnézni: kajmánokat, lajhárokat, ritka madár- és halfajokat. Például inka és molukken kakadut, ami azért nagy dolog, mert még ha kifejezetten ezen fajok kedvéért utaznánk is az Amazonas völgyébe, alig néhány példányhoz lehetne szerencsénk.

A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. a nyíregyházi önkormányzaté, a turisztikai fejlesztés a tervek szerint január második felében indul. Az üdülőhely központi része a kettős tó irányába terjeszkedik tovább, itt sétányokat, sport- és rendezvényhelyszínt alakítanak ki. Fontos terv a Pálinka-ház, itt kóstolhatják majd meg a turisták a megye büszkeségeinek számító, eredetvédett gyümölcspárlatokat. Egyszerűbb lesz a közlekedés a Sóstói Múzeumfaluhoz, és gyógyvizes terápia várja a különféle reumatológiai, bőr- és nőgyógyászati panaszokkal küzdő látogatókat.