Népszerű volt a Next, hosszabbít a Telekom

Vágólapra másolva!
Olyan sikeresen teljesítettek a Telekom Next elnevezésű díjcsomagjai, hogy aki tavaly lemaradt, tavaszig még előfizethet valamelyikre. Magánszemélyek és kkv-k egyaránt.
Vágólapra másolva!

A nagy sikerre és jelentős érdeklődésre tekintettel 2014. március 31-ig a következő csomagokat lehet igénybe venni: Next S, Next S Aranytárskártya, Next S készülék nélkül, Next M, Next M Aranytárskártya, Next M készülék nélkül, továbbá Next XL Aranytárskártya. Ez azt jelenti, hogy ezeket a díjcsomagokat 2014. január 2-től változatlan feltételekkel értékesíti a Telekom.

Természetesen a lakossági felhasználók mellett az üzleti ügyfelekre is gondolt a vállalat: a 2 éves határozott idejű kisvállalkozói keretszerződéssel előfizethető Next Business M üzleti mobildíjcsomag március végéig szintén elérhető marad, így a kis- és középvállalkozók is igénybe vehetik a korlátlan belföldi alapdíjas beszélgetést és SMS-eket, valamint arra alkalmas készülék esetén a szupergyors 4G-s mobilinternetet tartalmazó díjcsomagot.

A Telekom mint egyedüli integrált, mobiltelefon és vezetékes termékkínálattal rendelkező szolgáltató a korlátlan belföldi vagy hálózaton belüli beszélgetéseket és SMS-eket tartalmazó lakossági Next díjcsomagokat 2013. áprilistól vezette be, majd októberben – az ügyfélközpontú stratégiájának megfelelően – megújította a korlátlan Next díjcsomagjait lakossági és üzleti ügyfelei részére.

A díjcsomagokra és a kapcsolódó készülékkínálatra vonatkozó részletes és teljes körű feltételek a Telekom vállalati weboldalán (www.telekom.hu), a 1412-es lakossági és a 1435-ös üzleti ügyfélszolgálati telefonszámon valamint a Telekom üzletekben elérhetők el.