Nem lesz idén csoda az Intelnél

Az Intel napi grafikonja
Vágólapra másolva!
Vélhetően nem lesz erős az idei év első negyedéve az Intel számára, miután a bevételek várhatóan több elemző várakozásait is elvétik majd.
Vágólapra másolva!
  • Pedig az előző negyedéves adatok nem sikerültek olyna rosszul, a 13,8 milliárd dolláros bevétel meghaladja a 13,7 milliárdos várakozásokat, és az EPS területén is 51 centet értek el a várt 52 cent helyett, ami annyira nem drámai elmaradás.
  • A jelenlegi negyedévre azonban igen tág, és a vártnál kevésbé optimista becslést adott a menedzsment, 12,3-13,3 milliárd dollár körül alakulhat majd az árbevétel, a 12,8 milliárd dolláros várakozással szemben.
  • Ráadásul a PC-piac továbbra is egyszámjegyű csökkenést mutathat, mivel Ázsiában is egyre alacsonyabb már a kereslet a fogyasztói oldalról.
  • A chipgyártónak így értelemszerűen a mobilpiacra is egyre inkább fókuszálnia kell, ám a bevételek a divízióban csak 1,1 milliárd dollárt tettek ki, ráadásul továbbra is veszteséget termel.
  • A hírekre a befektetők 4,5 százalékos mínuszba lökték vissza az Intel árfolyamát a kereskedés utáni órákban.
Az Intel napi grafikonja Forrás: Bloomberg, Investor.hu