Nagyot durrantott a vegyipari óriás

Dow Chemical napi grafikon (NYSE)
Vágólapra másolva!
Mintegy 50 százalékkal nagyobb nyereséget mutatott ki a negyedik negyedévben Dow Chemical, mint amire az elemzők számítottak. Ráadásul a részvényesek jutalmazásáról sem feledkezett meg a vegyipari óriás, így nem csoda, hogy közel 8 százalékos pluszban indíthatja a mai kereskedést a részvény.
Vágólapra másolva!
  • Óriási meglepetést szerzett a legnagyobb amerikai vegyipari cég, a Dow Chemical negyedik negyedéves gyorsjelentésével. A 65 centes egyszeri tételekkel tisztított egy részvényre jutó profit ugyanis jócskán felülmúlta a Bloomberg 43 centes elemzői konszenzusát.
  • 14,4 milliárd dolláros árbevételével szintén sikerült túlszárnyalni az elemzők által várt 14,1 milliárd dollárt.
  • Ráadásul a részvényesi juttatások terén sem szerénykedett a cég. Az eddigi negyedévenkénti 32 centes osztalékot 37 centre emelte a menedzsment, míg a részvény visszavásárlási programot 1,5 milliárd dollárról 4,5 milliárdra hizlalta.
  • Az elemzői vélemények szerint a műanyagipari tevékenység továbbra is erős teljesítményt mutathat madj fel, a palagáz olcsóságának köszönhetően.
  • Nem csoda, hogy kedvező fogadtatása volt a gyorsjelentésnek. Piacnyitás előtt már 7,5 százalékos pluszban tartózkodik a Dow Chemical árfolyama 46,3 dollár közelében.
Dow Chemical napi grafikon (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu