Megválasztották az első nőt a Fed élére

Vágólapra másolva!
Az amerikai Szenátus jóváhagyta Janet Yellen Fed elnökké való kinevezését - tájékoztatott a Reuters.
Vágólapra másolva!
  • A szavazás viszonylag sima volt, Yellen mellett 56 döntéshozó szavazott a demokrata többségű Szenátusban, míg 26-an ellene voksoltak. Yellent csak a republikánusok nem támogatták, ám a demokrata többség elegendőnek bizonyult.
  • Yellen a január 31-én leköszönő Ben Bernanke-t fogja váltani az elnöki székben, és ő lesz az első nő az amerikai jegybank élén.
  • Az új elnök legfőbb feladata a QE3 néven ismert eszközvásárlási program kivezetésének levezénylése lesz. Bernanke vezetésével a csökkentés már elkezdődött, decemberben 10 milliárd dollárral mérsékelték a program keretösszegét a jegybankárok.
  • Yellenről azt tartják, hogy inkább a laza monetáris politika híve, és kevésbé siettetné a pénzpumpa leállítását. Yellen vélhetően a munkanélküliség csökkentését fogja előtérbe helyezni, amiért a 2 százalékos célnál mérsékelten magasabb inflációt is hajlandó elfogadni.