Magasabb fokozatba kapcsolt a DAX

DAX index (pontban)
Vágólapra másolva!
Új történelmi csúcsokat hódított meg a napokban a német DAX index, és a mozgásának erejéből arra lehet következtetni, hogy adott a fő csapásirány a következő pár hónapra is.
Vágólapra másolva!

Az év eleji iránytalan kereskedést követően erőteljes irány bontakozott ki a DAX indexnél. Napos grafikonon egyre meredekebb, gyorsuló trendvonalak húzhatóak be, ami a bika piac további folytatásáról árulkodik. Továbbá az év eleji apró gyertyákat egy hatalmas átölelő gyertya követte felfelé, ami szintén nagyon erős bika jelzés.

DAX index (pontban) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A mostani mozgás erejéből ítélve nagy, és erőteljes játékosok állnak a vételi oldalon, amiből azt a következtetést kaphatjuk, hogy a most megmutatott irány akár a következő pár hónapra is megmutathatja a fő csapásirányt.

Habár a soha nem látott szintek sokakat elbizonytalanítanak, míg sokaknál a beleadási kedvet hozzák meg, és azzal is mindenki tisztában van, hogy egyszer minden buli véget ér, de azt kijelenthetjük, hogy ez a buli még tart. Ezért kissé korainak tűnik egy gyorsuló felfelé trendbe beleadogatni, illetve a tetejét keresni.

Napos időtávon is már a lélektani 10,000 pont fölötti szintek látszanak, ami már rövidtávon is elérhető közelségbe került.