Lassú lecsúszás vár a forintra?

Vágólapra másolva!
Kisebb kilengésekkel tarkítva, a 290-303 sávban oldalazott a foint euróval szembeni árfolyama 2013-ban. Az idén is hasonló mozgásokat lehet valószínűsíteni, egy kicsit magasabb, 295-308 közötti kereteken belül. Továbbra is fennmaradhat a forint hosszú távú, lassan gyengülő trendje.
Vágólapra másolva!

A hetes grafikonon látható, hogy 2012 nyara elég forróra sikeredett az EURHUF devizapáros életében. Három hónap alatt 305 forintról 275 forintig gyengült az euró. A következő hónapok is mozgalmasan teltek el, mert az árfolyam ismét elérte a 305 forintos szinteket, igaz ehhez most már több mint fél évre, hét hónapra volt szükség. A 2013-as év viszonylagos nyugalomban telt, eltekintve az év eleji nagyobb elmozdulástól az árfolyam egy sávban, 290 és 303 között mozgott.

Technikai szemszögből vizsgálva, a grafikonon meghatározható egy emelkedő háromszög alakzat. Nagyobb mozgások a felső sáv áttörése esetén történhetnek, ebben az esetben jelentős forint gyengülés következhet be. Az alsó emelkedő szár letörése az alakzat megszűnését eredményezi. Az elkövetkező hetekben a legnagyobb valószínűséggel az árfolyam a háromszög keretei között mozoghat.

EURHUF heti grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A napos grafikon, mely a rövidebb távon kereskedőknek segíthet a döntések meghozatalában, már kicsit mozgalmasabb képet ad számunkra.

Itt is találunk egy emelkedő háromszöget, melynek a felső szárát a 303-304 forint között elhelyezkedő sáv határozza meg. Látható, hogy az alakzaton belül emelkedő és csökkenő hullámok váltják egymást. Jelenleg egy csökkenő hullám határozza meg a forint technikai képét. Ennek áttörése nyithatja meg az utat a felső sáv (303,5-304) ismételt eléréséhez. Az áttörésig érdemes bizalmat szavazni a forintnak, stop szintünket pedig a csökkenő trendvonal tartós áttörése esetén kellene aktiválni.

EURHUF napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu