Hamar eldőlhet a Raiffeisen sorsa

Vágólapra másolva!
A Raiffeisen igazgatósága akár már kedden kialakíthatja a magyar bank egy részének vagy egészének eladásáról a véleményét, szerdán pedig az Orbán-kormány ülésén is téma lesz a bankvásárlás terve – írja a Portfólió.hu a Napi Gazdaság értesülésére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A lap szerint a felek már hónapok óta egyeztetnek arról, hogy a Raiffeisen Bank részben vagy egészben a Széchenyi Bankhoz kerül. A kormány ülése azért indokolt, mert a Széchenyi Bank kisebbségi (49 százalékos) tulajdonosa az állam, amióta tavaly nyáron beszállt Töröcskei István nagytulajdonos mellé.

A Napi Gazdaság úgy tudja, akár már január közepén bejelenthetik az eladást, de az átadás-átvétel még hónapokig elhúzódhat.

A tranzakció egy feltételezett lebonyolításáról, a Széchenyi Bank eddigi tevékenységéről és Töröcskei István kapcsolatairól itt olvashat.