Zuhanórepülésbe kapcsolt a Boeing

Vágólapra másolva!
Habár a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be a Boeing, viszont 2014-re már pesszimistábbak a cégnél, ami miatt az árfolyam is meredek csökkenésnek indult piacnyitás előtt.
Vágólapra másolva!
  • Az amerikai repülőgépgyártó 1,88 dolláros egy részvényre jutó eredményt (EPS) ért el, a várt 1,57 dollárral szemben a tavalyi negyedik negyedévben.
  • Míg árbevétele 23,79 milliárd lett a várt 22,71 milliárdhoz képest.
  • 2014-re viszont már óvatosabbak a cégnél, mivel EPS-ük 7-7,2 dollár között alakulhat, míg az elemzői konszenzusban 7,45 dollár szerepelt.
  • Az alacsonyabb eredményt a repülőgép megrendelésekben várható lassulás okozhatja, hiszen 2013 a második legjobb éve volt a társaságnak a megrendeléseket és a leszállításokat tekintve. Ezt a teljesítményt pedig nehéz lehet megverni, amit az alacsonyabb céges várakozások is alátámaszthatnak. A befektetőknek pedig ez nyílván nem tetszik.
  • Ennek meg is van a hatása, ugyanis a jelentést követő néhány percben még fél százalékhoz közeli pluszba lendült az árfolyam piacnyitás előtt, azonban ahogy fókuszba került, hogy 2014-re óvatosabb a Boeing, árfolyama három százalék feletti zuhanásba kapcsolt.
A Boeing árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu