„Hogy eljuttassuk ezt a fantasztikus sportot az emberekhez”

gyorstollaslabda, sport, speedminton, szabad
A gyorstollaslabda általában instant szerelem
Vágólapra másolva!
Picit restellem, de mielőtt elkészítettem az alábbi interjút a Speedit Kft. vezetőjével, nem hallottam még a gyorstollaslabdáról. Körülbelül nyolc évvel ezelőtt maga a cégalapító is szinte véletlenül bukkant rá: szabad pályát keresett, mert szerette volna feleleveníteni régi hobbiját. Helyette azonban az első gyorstollaslabda szettjét találta és rendelte meg egy svájci weboldalon.
Vágólapra másolva!
A gyorstollaslabda általában instant szerelem

Ekkora kihívás volna egy koraesti tollaspartit megszervezni?

Egy biztos, én akkor, 2006-ban sehol sem találtam termet, legalábbis munka mellett és emberi időpontban nem volt szabad pálya. Így tovább keresgélve bukkantam a szabadban is játszható alternatívára. Megrendeltem az első szettet, ezzel kezdtünk el játszani a családdal és a barátokkal. Mindenkinek nagyon tetszett, és felmerült a kérdés, hogy hol lehet ilyen felszerelést kapni. Mivel itthon nem lehetett, felvettük a kapcsolatot a berlini központtal, és jeleztük, hogy szeretnénk forgalmazni a felszerelést, ha van rá mód. Két hónappal később már az éves partnertalálkozón beszéltük meg a részleteket.

Hány embert foglalkoztatnak?

Igazi mikrovállalkozás vagyunk. Magam és egyik társam is főállás, azaz munka mellett dolgozunk a vállalkozásban.

Vannak speciális nehézségeik?

A legnagyobb, hogy a mai trendekbe nem tartozik bele a sport. Örömmel látnánk, ha a hobbisportok között népszerűbb lenne a gyorstollaslabda, mert a szabadban is lehet játszani mintegy 20-25 km/órás szélig, sőt akár sötétben is. Jártunk sok iskolában, oktatási intézményben, és azt tapasztaltuk, hogy bár nagyon tetszik a gyerekeknek, kevés helyen jut pénz a felszerelésre vagy egy szakkör elindítására.

Hogyan tudtak kifogni a válságon?

A válság kezdetén még nem, csak körülbelül másfél évvel később érzékeltük a forgalmunkon, hogy az emberek már nem költenek annyit sportfelszerelésre. Még akkor sem, ha egy ilyen szettel meg lehet spórolni a terembérleti díjat. Ebből a negatív trendből többféle módon kerestük a kiutat. Egyrészt jelentősen csökkentettük a költségeinket, minden olyan téren, amely nem hozott megtérülést. Sajnos ez kiterjedt a bemutatókra is, mert az általában nem az eladásról szólt, hanem arról, hogy a gyorstollas bekerüljön a köztudatba. Rendezvényeket színesítettünk a sportunkkal, és iskolai táborokat, vagy akár testnevelés órákat támogattunk játéklehetőséggel. Másrészt folyamatosan keressük az új csatornákat, ahol hatékonyan el tudjuk juttatni ezt a fantasztikus sportot az emberekhez.

Hogyan használják az online marketinget?

Hirdetésekkel a honlapunkra invitáljuk az érdeklődőket, és mivel kapcsolatban állunk több egyesülettel is, ahol ki lehet próbálni a játékot és a felszerelést, hozzájuk irányítjuk őket. A kipróbálás után pedig könnyebb eldönteni, kinek melyik ütő jön be igazán. Ezen felül hírlevelezünk, és rendszeresen kampányokat folytatunk az interneten.