Gigantikus méretű tőkét vontak be Londonban

Vágólapra másolva!
Közel 16 milliárd fontnyi értékben vontak be tőkét a cégek elsődleges tőzsdei részvénykibocsátás útján a londoni börzén 2013-ban, ez pedig 2007 óta a legmagasabb értéknek számít. Már tavaly nyáron felröppentek a hírek, hogy a Wizz Air is Londonban menne tőzsdére, bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg. Kérdés, hogy az IPO-ra mikor fog sor kerülni.
Vágólapra másolva!

15,7 milliárd font (nagyjából 5600 milliárd forint) értékű elsődleges tőzsdei kibocsátást (IPO) hajtottak végre vállalatok a londoni tőzsdén, ami 2007 óta nem látott szintet jelent. Összesen 105 cég részvényeit vezették be a londoni börzére, amelyek között nemcsak brit, hanem más nemzetközi cégek is voltak.

A londoni ezzel továbra is a világ egyik kiemelkedő tőzsdéje maradhat az intézményi befektetők körében, de az IPO-k segítettek újjáéleszteni a lakossági befektetők körében is részvények iránti étvágyat, nyilatkozta Xavier Rolet a London Stock Exchange vezérigazgatója, írja a Wall Street Journal.

Az IPO-k körében a Royal Mail posta őszi privatizációja volt a legnagyobb méretű (1,7 milliárd font). A cég árfolyama valósággal kilőtt már első kereskedési napján is, azóta pedig még tovább emelkedett, és már közel 75 százalékkal ér többet egy Royal Mail részvény, mint a kibocsátáskori árfolyam.

A Royal Mail árfolyama (London) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

2013 nyarán röppentek fel az első hírek arról, hogy a Wizz Air Londonban menne tőzsdére, ezt viszont a cégnél még nem erősítették meg.

Mi az IPO?

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.