Ezért sötétült el a TV2

Vágólapra másolva!
Négy és fél évvel ezelőtti rossz húzásért tölti ma 720 perces büntetését a kereskedelmi adó, közölte a Médiatanács szóvivői irodája.
Vágólapra másolva!

A hajdani ORTT, a Médiatanács jogelődje 2009 júliusában határozatban állapította meg, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2) törvényt sértett Joshi Bharat című műsorszámával: pontatlanul állapították meg a helyes korhatár-besorolást, és nem megfelelő időpontban sugározták az adást. Márpedig a régi médiatörvény szerint azt a műsorszámot, amely alkalmas a 16 éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, „különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus”, 16-karikás jelzéssel kell ellátni, és 21 és 5 óra között szabályos vetíteni. Mindez érvényes a műsorelőzetesekre is. A TV2 többször is fellebbezett, de a bíróság mindannyiszor a médiahatóságnak adott igazat. A csatorna felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a Kúriánál, ám ismét alulmaradt. A TV2 ma dél és éjfél között hajtja végre a határozatot.