Erős kezdés a magyar vállalatoktól

Vágólapra másolva!
A legtöbb BUX komponens pluszokkal indította a 2014-es esztendőt, főleg az FHB és a PannErgy miatt marad emlékezetes a mai nap. Európában viszont eléggé elfáradtak nap végére az indexek, többen is 1,5 százalékos mínusz közelében zártak.
Vágólapra másolva!

Leginkább az FHB és a PannErgy ralizott ma nagyott, előbbi 8,4, míg utóbbi 12,2 százalékkal folytatta az elmúlt hetekben látott menetelését. Az OTP valamelyest elfáradt nap végére és csak 0,5 százalékkal tudott emelkedni, míg a Richter 2 százalékos mínuszával alaposan lehúzta a BUX indexet, ami végül 0,1 százalékos mínuszban zárt. Ugyanakkor a 11 komponensből 8 is erősödni tudott. Nem úgy a forint, ami 298 felett jár már az euróval szemben.

Európában elég gyengére sikeredett az év első kereskedési napja, a DAX 1,5 százalékos mínuszt ért el, pedig nap elején még 9600 pont felett is járt. Valamennyi fontosabb index rosszul kezdett, egyedül csak az olasz tőzsde dícsérhető, csupán 0,2 százalékos csökkenéséért.

A hangulat pedig amerikában sem túl acélos, 0,5-0,6 százalékos mínuszokat lehet látni az indexek szintjén, amin valamelyest kedvező makroadatok sem tudtak segíteni.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu