Csúcsra járatták az amerikai autópiacot

Vágólapra másolva!
Hatéves csúcsra ugrottak tavaly az autóértékesítések az Egyesült Államokban, amivel végérvényesnek tűnik, hogy maga mögött hagyta a válságot az amerikai autópiac. Noha a decemberi eladások alulmúlták a várakozásokat, panaszra nem sok okuk lehet a nagy autógyártóknak, melyek szinte kivétel nélkül remek éven vannak túl. 
Vágólapra másolva!

Hatéves csúcson az értékesítések

Még a gyenge decemberi hónap sem tudta elrontani az amerikai autópiac tavalyi évét, az iparág ugyanis 2007 óta a legerősebb 12 hónapját tudhatja a háta mögött. 2013-ban összesen 15,54 millió darab újautót adtak el az Egyesült Államokban az autógyártók, 7,6 százalékkal többet, mint 2012-ben.

Noha az éves növekedési ütem lassult (2011-ben 10 százalékos, 2012-ben 13,5 százalékos volt az éves bővülés), az adatok újabb bizonyítékai az amerikai autópiac magára találásának. A tavalyi 15,54 millió darabnál többet csak 2007-ben, a válság előtt tudtak értékesíteni a gyártók egy év alatt. Az iparág egyre jobban pörög, és már végérvényesen sikerült visszakapaszkodnia a 2008-2009-es válság okozta óriási zuhanásból.

A 12 havi gördülő (tehát minden pillanatban az elmúlt 12 hónap értékesítésének összegét mutató) statisztikák kiválóan mutatják, hogy a 2009 őszén elért gödör aljáról már a válság előtti szintre tért vissza az amerikai autópiac. Az iparág lendületbe jöttét az is bizonyítja, hogy 2009-hez képest több mint 50 százalékkal növekedtek az újautó eladások.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A képet kissé árnyalja a gyengébb decemberi hónap, amikor „csak” 1,36 millió darab újautó talált gazdára az Egyesült Államokban. Ez jóval alacsonyabb volt az elemzők által vártnál, és csak 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékesítési adatot. Nagy részben emiatt a tavalyi egész éves 15,5 milliós értékesítés is kisebb csalódást okozott, mivel az iparági szakértők átlagosan 15,8 millió darabra számítottak.

Az elemzők szerint a gyengébb december oka az átlagosnál hidegebb, hóviharokkal súlyosbított időjárás, ami távol tartotta a vásárlókat az autószalonoktól. Így az ünnepi szezon és a Hálaadás is az átlagosnál gyengébben sikerült az autógyártók számára az agresszív marketingkampányok és árkedvezmények ellenére.

Szenved a Volkswagen, pörög a Mercedes

A nagy autógyártók közül a Volkswagennek újabb pocsék hónap van a háta mögött, decemberben további 22,7 százalékkal esett vissza a német társaság értékesítése egy év alatt. A Volkswagen amerikai értékesítései az elmúlt hónapokban szinte folyamatosan visszaesést mutattak éves alapon, ami nem túl kecsegtető a világuralomra törő autógyártótól. A német vállalat ugyanis azt tűzte ki célul, hogy 2018-ra a világ elsőszámú autógyártójává válik, melynek érdekében 84 milliárd eurós fejlesztésbe kezdenek.

A másik két nagy német autógyártó, a BMW és a Daimler között egyre élesebb a verseny, ami kifejezetten érdekesnek tűnik. A Mercedesek eladásait egy év alatt 17 százalékkal tudta növelni a Daimler, melyekből így már 33 ezer darab fogyott az USA-ban (kifejezetten a CLA, az E- és S-osztály típusú autók iránt volt erős a kereslet).A BMW eladásai viszont közel 37400 darabon stagnáltak, amivel egyre jobban szűkült a különbség a két társaság között.

Éves szinten ráadásul már a Daimler vezet, mivel 312 534 Mercedest adott el tavaly, ami bő 3200 darabbal több, mint amennyi BMW gazdára talált.

A nagy amerikai autógyártók közül a General Motorsnak is rosszabb hónapja volt, melynek 6,3 százalékkal estek vissza az eladásai decemberben. A cég 18 új, vagy felújított modellt dobott piacra tavaly, és a vezérigazgató elmondása szerint jelentősen megdobhatják az értékesítéseket jövőre. Szomorkodásra már csak azért sem lehet okuk, mert nagy részben az új modelleknek köszönhetően a cég 7,3 százalékkal több autót adott el tavaly, mint 2012-ben.

A Ford eladásai is csupán 1,8 százalékkal nőttek decemberben éves alapon, azonban ha az egész évet vizsgáljuk, egyből pozitívabb képet kapunk. A cég közel 2,5 millió darab autón adott túl 2013-ban, 11 százalékkal többön, mint 2012-ben, ráadásul így 2006 óta a legerősebb évéről tudott beszámolni a társaság.

Az USA negyedik legnagyobb autógyártója, a Chrysler 6,4 százalékkal növelte eladásait éves alapon, és a Fiattal való összeolvadás vélhetően további lökést adhat majd a közös társaság eladásainak. A hónap során 161 ezer autót adott el a gyártó, ami az elmúlt hat év legerősebb decemberi teljesítményének számított.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Iparági elemzők szerint az autópiac decemberi „megbicsaklása” közel sem jelenti az elmúlt időszak kedvező trendjének megtörését. Ha az iparág felfutásához vezető tényezők (alacsony hitelköltségek, egyre erősebb amerikai gazdaság) fennmaradnak – amire jó esély van -, akkor az autópiac fellendülése tovább folytatódhat.

Megütötték a General Motors-t

A pénteken közzétett statisztikákra vegyesen reagáltak az autógyártók részvényei. A General Motors 3,4 százalékot zuhant, és ma további 0,4 százalékos mínuszban készül nyitni a határidős index szerint. A Chrysler kedvező értékesítési számai ellenére a Fiat másfél százalékot esett a múlthét utolsó napján, ma viszont kisebb korrekcióba kezdett, és 0,2 százalékot erősödött. A Ford viszont fél százalékot tudott drágulni az adatokra.

General Motors árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Fiat árfolyama (Milánó) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ford árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu