Beleszerettek Magyarországba

Vágólapra másolva!
Egyre több elemző véli úgy, hogy 2014-ben igazán megéri szétnézni a magyar részvénypiacon. Ezúttal a Renaissance alapkezelőjének vezető elemzője állt be a sorba, aki "rendkívül vonzó" befektetési célpontnak nevezte hazánkat.
Vágólapra másolva!
  • A magyar mellett a lengyel részvényeket is „rendkívül vonzónak” tartja a Renaissance Asset Management vezető elemzője, aki egy tegnapi telefoninterjúban
  • Az alapkezelő kedvence a régióban a bankszektor, míg az olaj- és gázipari, illetve a bányaipari részvényeket már nem részesíti előnyben.
  • Véleménye szerint a gazdasági növekedés idén erősebb lehet az eurózónában, ami középtávon a közép-kelet-európai régiót is támogathat.
  • A Fed likviditási programjának szűkítése azt mutatja, hogy egészséges az USA gazdasága, ebből pedig Magyarország és Lengyelország is profitálhat.
  • A régiós gazdaságok élénkülése az elkövetkezendő két évben a vállalati profitvárakozások javulását eredményezheti.
  • A Renaissance vezető elemzője szerint Magyarország makrogazdasági környezete jóval biztonságosabbnak számít, mint más feltörekvő piaci országoké.

A UBS is szeret minket

  • Nem csak a Renaissance kedvencei között találjuk meg Magyarországot, hiszen a napokban a UBS is hasonló véleményt fogalmazott meg hazánkkal szemben.
  • A magyar papírokkal kapcsolatos optimizmusban fontos szerepe lehet, hogy a jelenlegi értékeltségen nem számít drágának a hazai piac. A 12 havi előretekintő P/E mutató alapján a BUX értékeltsége éppen az 5 éves átlag alatt található, amivel jócskán eltávolodtunk a 2009/10 körüli 12,5-es lokális csúcsoktól.
  • A régiós indexek közül a PX és a WIG20 sem számít drágának, ugyanakkor az ő értékeltségük kissé meghaladja az elmúlt 5 év átlagát.

Ráadásul van még egy jó hírünk a hazai részvényekkel kapcsolatban. Aki most nyit Investor Trader számlát az április végéig ingyen kereskedhet a Budapesti Értéktőzsdén. Az akció részleteiről az alábbi linken olvashat részletesebben.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
  • Sőt, az elmúlt évek teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül, ugyanis a BUX gyakorlatilag ugyanott tartózkodik, mint 2 éve. Eközben pedig a világ meghatározó indexei egyaránt bő kétszámjegyű növekedést mutattak be, azaz lenne mit bepótolnia a BUX-nak.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu