A Mol van az élen nyitásban

Vágólapra másolva!
Kisebb mínuszban kezdett a budapesti tőzsde, miután a nagypapírok közül az OTP és a Richter csökkenéssel indult. Ellenben a Mol kisebb pluszban van piacnyitás után, míg a Magyar Telekom nem mozdult egyelőre.
Vágólapra másolva!

Az OTP 0,5, míg a Richter 0,1 százalékkal került lejjebb a korai percekben, ellenben a Mol 0,4 százalékos pluszban van. A Magyar Telekom pár perccel kilenc után még nem mutatott elmozdulást.

A forint 299 felett kezdi a hetet az euróval szemben, míg a dollár/forint árfolyam 220 közelében, a svájci frankkal szembeni kereszt pedig 243-nál ingadozik.

Nyugat-Európában vegyesen kezdtek a vezető tőzsdék, bár egyelőre határozott elmozdulásokat nem látni.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu