Kínaiak és jenkik isszák el előlünk a bort

Vágólapra másolva!
A termőterületek folyamatosan csökkennek, de a világ, főleg Kína és az Egyesült Államok, egyre több bort fogyaszt. Ha a készletek kiürülnek, komoly áremelkedés jöhet.
Vágólapra másolva!

A Morgan Stanley friss felmérése szerint a globális borkereslet éveken belül túlnőhet a készleteken, és stabilan felettük is maradhat. A 2012-es szüret még a korábbi évek egyébként sem túl fényes terméshozamait is alulmúlta, az elemzés szerint 300 millió kartonnyi volt a tavalyi hiány. Ez az állapot annak ellenére is állandósulhat a jövőben, hogy a 2013-as szüret hozama valószínűleg világszerte felülmúlja majd az előző néhány év átlagát.

A termelés csökken

A jelentést készítő melbourne-i kutatók, Tom Kierath és Crystal Wang adatai szerint 1996 óta, egy rövid visszaeséstől eltekintve, folyamatosan nő a világ borfogyasztása, és jelenleg nagyjából 3 milliárd kartonnál áll. Ehhez képest a kínálat csak 2,8 milliárdos, tehát ha nem jön változás, a készletek hamarosan elfogynak, és lehetetlen lesz kielégíteni a piaci keresletet. A készletek főleg 2004-es szüretből származnak, ebben az évben ugyanis a kínálat 600 millió kartonnal meghaladta a keresletet.

Azóta viszont a bortermelés volumene folyamatosan csökken, a szüretek hozama a rossz időjárás és a csökkenő termőterületek miatt egyre rosszabb. A Morgan Stanley elemzői megjegyzik: 2006 óta 3000 négyzetkilométernyi szőlőültetvény tűnt el a bolygóról.

A fogyasztás nő

Eközben viszont folyamatosan nő a fogyasztás, főleg az Amerikai Egyesült Államokban és Kínában. Bár a világ legjelentősebb borivói még mindig a franciák, szorosan mögöttük az amerikaiak a másodikak, ők fogyasztják el a világ bortermelésének 12 százalékát, miközben csak a termelés 8 százaléka származik tőlük. Az utóbbi 15 évben egyébként az egy főre eső amerikai borfogyasztás majdnem megduplázódott. Kínában hasonló a helyzet: jelenleg az import 9 százaléka a Középső Birodalomba irányul, miközben a termelésnek csak 7 százaléka származik onnan. Ezzel Kína jelenleg az ötödik legjelentősebb borfogyasztó ország, de igénye folyamatosan növekszik annak ellenére, hogy boripara még gyerekcipőben jár.

Európában eközben továbbra is jelentős a fogyasztás, a termőterületek viszont 10 százalékkal csökkentek.

A jelentés szerint mindennek egyenes következménye lesz, hogy a következő években megugranak majd az exportárak.