Dollármilliárdokkal csökkent az olajgigász profitja

Vágólapra másolva!
A vártnál kisebb mértékben, de még így is két milliárd dollárral esett vissza a világ legnagyobb olajtársaságának, az Exxon Mobilnak a harmadik negyedéves profitja – derült ki a cég gyorsjelentéséből.
Vágólapra másolva!

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • A nettó profit 7,87 milliárd dollárra csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 9,57 milliárd dollárról. Ez részvényenként 1,79 dolláros profitnak felelt meg, ami 2 centtel meghaladta az elemzői várakozásokat.
  • A visszaeső nyereség oka a finomítói marginok szűkülése, mely egy év alatt 43 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben.
  • Az árbevétel 112,3 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 115,7milliárd dollárról (várt: 111,31 milliárd dollár).

Az eredményekre 0,3 százalékos pluszban nyithat a részvény.