Tombol a bikapiac az USA-ban

Vágólapra másolva!
Egyre biztosabbak benne a befektetők, hogy a ma záruló két napos Fed ülésen nem nyúlnak az eszközvásárlási programhoz, így tegnap újabb történelmi csúcsra húzták a vezető indexeket. Ráadásul a kedvező hangulat ázsiára is átterjedt, de Európa is 0,1-0,2 százalékos pluszban nyithat ma reggel.
Vágólapra másolva!

Záporoznak a történelmi csúcsok

Erős napot zártak tegnap az amerikai piacok, valamennyi főbb indexnek sikerült újabb emelkedő napot maga mögött hagynia. A vezető indexek 0,3-0,7 százalékkal erősödtek, nem csak az S&P 500, hanem a Dow Jones is újabb történelmi csúcsot ütött.

Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a Fed ma záruló két napos ülésétől az elemzők nagyrésze nem várja a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási program csökkentését, így a pénznyomda további folytatása változatlanul aláfűthet a piacoknak a közeljövőben is. Egyébként a CNBC felmérése azt mutatta ki, hogy a Wall Street-en dolgozó szakértők igen jelentős hányada azt várja, legkorábban 2014 márciusában kezdődhet meg a csökkentés.

Ezzel együtt ma nem csak a Fed-re, hanem további fontos eseményekre is figyelhetnek a befektetők:

  • 13:15 ADP foglalkoztatottsági adat
  • 13:30 Fogyasztói árindex
  • Facebook - gyorsjelentés
  • General Motors - gyorsjelentés

Ázsia is reagál

A fontosabb ázsiai indexeket is jó formában lehet ma látni, 0,3-1,5 százalék körül szóródnak a pluszok. A japán tőzsde jó szereplését a kedvező ipari termelési adat is segítheti, bár az 5,4 százalékos éves bővülés minimálisan elmaradt az elemzők által várt 5,5 százaléktól, de az előző hónapban mutatott 0,4 százalékos visszaesésnél jóval kedvezőbb adatról beszélhetünk.

Az S&P 500 értéke Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Dow Jones értéke Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Investor.hu