Felemás eredmények a Volkswagennél

Vágólapra másolva!
Nyeresége a vártnál jobban, árbevétele viszont a vártnál nagyobb mértékben csökkent a Volkswagennek az idei harmadik negyedévben – derült ki az autógyártó ma közzétett gyorsjelentéséből. Az eredményekre 4 százalékos pluszban nyitott a részvény. Részletesebb elemzésünket is olvashatja: Lendületben a Volkswagen
Vágólapra másolva!

A harmadik negyedéves gyorsjelentés főbb pontjai:

  • Az adózás és kamatfizetés előtti nyereség 2,78 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 2,32 milliárd euróról. Ez meghaladta az elemzők által várt 2,72 milliárd eurós értéket is.
  • Az árbevétel ugyanakkor 47 milliárd euróra esett vissza, ami jóval elmarad a szakértők által várt 49,57 milliárd eurótól.
  • Kínában kifejezetten erősen teljesített a Volkswagen, ami bőven ellensúlyozni tudta az európai autópiac mélyrepülése miatt az öreg kontinensen mutatott gyengébb teljesítményét. Kínában 18 százalékkal több autót adta el az első kilenc hónapban, mint egy évvel korábban.
  • A német autógyártó már 60 új vagy felújított modellt dobott piacra ebben az évben, mivel 2018-ra a világ első számú autógyártójává kíván válni.
  • A cég megerősítette idei évre vonatkozó várakozásait is, mely szerint a működési eredmény a tavalyihoz hasonlóan 11,3 milliárd euró körül alakulhat.

Az eredményekre 4 százalékos pluszban nyitott a részvény.