Pánikra semmi ok, még menő az Apple

Vágólapra másolva!
Nem okozott csalódást tegnap az Apple, a technológiai cég alapvetően hozta azokat az elvárásokat, melyeket az elemzők támasztottak a céggel szemben az előző negyedévre vonatkozóan, sőt, ami az iPhone-okat illeti, még szépen túl is teljesítette azokat. A háttérben zajló folyamatok sem festenek már olyan rosszul, mint az előző negyedévekben, lassan fordulathoz érhet a cég a növekedést tekintetében. Noha a számok viszonylag unalmasak lettek, a részvénypiac mégis tartogatott izgalmakat a gyorsjelentés után, szépen megtáncoltatták a papírt a befektetők idegeinek legnagyobb bánatára.
Vágólapra másolva!

Azok a bizonyos számok

Ma megtudjuk, mire képes az Apple – mondtuk ezt a tegnapi gyorsjelentést felvezető cikkünkben, és aligha kellett csalódnunk ebben. Az Apple ugyanis 21 óra 30 perckor közzétette a legfrissebb számait a cég teljesítményéről, bemutatva hogyan fogytak a legfontosabb termékek, mennyi árbevételt ért el a vállalat, illetve mennyi profitot realizált ezekből.

Ahogyan arra már számítani lehetett, óriási szenzációt nem tartogatott a negyedéves gyorsjelentés, a befektetők által leginkább követetett számokat ugyanis az elemzők már jó előre viszonylag pontosan megbecsülték. Készítettünk is egy puskát a gyorsjelentéshez, így talán az a legegyszerűbb, ha mindjárt a cikk elején meg is mutatjuk, milyen soron mennyire hozta, vagy éppen vétette el a várakozásokat az Apple.

Forrás: Bloomberg, CNN Money, Investor.hu

Még mielőtt azonban belemennénk a részletekbe, muszáj tisztába tenni pár dolgot a társaság és úgy általában véve azok gyorsjelentéseivel kapcsolatban. Az Apple ugyanis (leszámítva az előző negyedévet) az elmúlt negyedévekben többször is elvétette az elemzői várakozásokat, ám nem azért, mert a cég alapvetően rosszul teljesített, hanem sokkal inkább azért, mert az elemzők támasztottak irreálisan magas elvárásokat az Apple-lel szemben. Ha persze ekkora a hype egy céggel kapcsolatban, akkor ez könnyen előfordulhat.

Az előző negyedévben azonban fordult a kocka, az elemzők is elkezdtek reálisabb várakozásokat megfogalmazni, és nem volt ez másképp a mostani gyorsjelentés esetében sem. Így, ahogyan a fenti táblázatban is látszik, hiába csökkent éves szinten a bruttó, vagy épp operatív margin, valamint hiába esett vissza a társaság egy részvényre jutó nyeresége (EPS), a várakozások a „helyén kezelték” a számokat, a konszenzus „várta” ezt a visszaesést.

Számít a múlt, de a jövő még inkább

Abból persze, hogy az előző negyedévben hozta az Apple a várakozásokat, még nem következik automatikusan, hogy a részvénypiacon valóságos eufória alakul ki, és „tömött sorokban” állnak majd sorba az Apple részvényeiért. Nem bizony, ugyanis a valóságban ettől bonyolultabb a helyzet, a befektetőket nem csak az érdekli, milyen teljesítményt ért el egy vállalat az előző negyedévben, az is fontos, hogy a menedzsment (a vezetők) szerint milyen lehet a jelenlegi negyedév teljesítménye.

Várakozások pedig itt is voltak az elemzők részéről, és ami talán az egyik legfontosabb, nevezetesen a nyereségességet mérő bruttó margin, nos, hát nem igazán sikerült elkápráztatni az elemzőket:

  • A konszenzus ugyanis 37,74 százalékot várt a jelenlegi negyedévre
  • A menedzsment szerint viszont maximum 37,5 százalék lehet
  • De az is lehet, hogy csak 36,5 százalék.

Ez pedig nagyon nem mindegy, a befektetők ugyanis már jó ideje aggódnak a bruttó eredményhányad „drámai” visszaesése miatt, és bár a cég fogadkozott az előző hónapokban, mondván itt a vége a visszaesésnek és jön a felpattanás, egyelőre erre még várni kell. Ha ránézünk a következő ábrára, akkor láthatjuk az elmúlt negyedévekre jellemző szabadesést, ha pedig a menedzsment prognózisának középértékét, 37 százalékot vesszük alapul, akkor felpattanásról még aligha beszélhetünk.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Oké, a marginok lemorzsolódása legalább megállt – mondhatják a szemfüles olvasók, és ebben igazuk is van. Sőt, a gyorsjelentés utáni konferenciabeszélgetésen Peter Oppenheimer, a cég pénzügyi vezetője elárulta, igazából 38 százalék is lehetne a bruttó margin, csak hát az ingyenes szoftverek miatti halasztott bevételek elszámolásán módosított a cég.

Ha tehát nem csak az előző negyedéves tényadatokból, illetve jelenlegi negyedéves prognózisokból indulunk ki, és hosszú távon szemléljük a bruttó margin alakulását, akkor alapvetően elmondható, hogy a cég vélhetően leért a gödör aljára, és lassú feltápászkodás kezdődhet meg a következő negyedévekben. Persze ehhez jól pörgő, magas nyereségtartalmú termékekre is szükség van.

Még mindig az iPhone a motor

Hiába várták az iPadek megjelenésekor, hogy hamarosan átvéve az iPhone-ok szerepét főleg ez a szegmens lesz majd az Apple zászlóshajója, az előző negyedévben világossá vált, erre még várni kell (ha egyáltalán bekövetkezik..). Az iPhone-okat ugyanis úgy vitték az előző negyedévben, mint a cukrot:

  • 33,8 milliót adtak el az előző negyedévben
  • Ez simán meghaladta az elemzők 32,7 milliós várakozását
  • Hát még a tavalyi 26,9 milliót
  • Főleg az 5S és 5C nyitó hétvégéje dobhatta meg az eladásokat.

Nincs is mit ragozni ezen, a 26 százalékos növekedés brutálisnak számít az okostelefonpiac ezen érettségi fokában, a főbb szegmenseken belül egyedül itt mutatkozik értékelhető növekedés, jól mutatja ezt a következő ábra is.

Forrás: Fortune, Apple, Investor.hu

„iPad Karácsony”

Ezt még Tim Cook mondta a konferenciabeszélgetésen, és bajban lehet az Apple, ha a vezérigazgatónak mégsem lesz igaza. Az előző negyedévben ugyanis 14,1 millió iPad fogyott, ami elsőre nem is olyan rossz, hiszen fél százalékos bővülés az előző évhez képest, ami főleg a második negyedéves számok után azért nem annyira kétségbeejtő. Sőt, még az elemzői várakozásoktól is alig maradnak el a számok!

Igen ám, de Tim Cook az október 22-én tartott keynote-on 170 millió (addig a napig) eladott iPadről beszélt, ami, nos, számításaink szerint azt jelenti, hogy októberben szinte alig fogytak az iPadek. Nyilvánvaló persze, a termékbejelentések előtti hetekben már igen alacsony az iPadek iránti vásárlási hajlandóság, viszont ezzel együtt tény, a negyedik negyedévben robbannia kell az iPad eladásoknak, ha komolyan gondolják a terméknek szánt zászlóshajó szerepet.

Őszintén szólva az iPad..

.. vélhetően nem lesz akkora katalizátor az Apple számára, mint korábban az iPhone volt. Az iPhone ugyanis még a versenytársakat készületlenül érte, így több éves előnyre tett szert az okostelefonok piacán az Apple. Az iPad esetében viszont már gyorsabban reagált a piac, gyorsabban elkezdődött a „tömegtermékesedés”. Ez pedig nem csak az eladási számokra, de a nyereségességre is nyomást gyakorol.

Ha pedig már iPhone és iPad, akkor viszont muszáj megemlíteni, hogy az átlagos eladási árak csökkenése gyakorlatilag megállt a két termék esetében. A korábban említett bruttó margin miatt pedig ez nem elhanyagolható tény, erősíti ugyanis annak valószínűségét, hogy a bruttó eredményhányad nem erodálódik tovább, és ténylegesen jöhet a lassú emelkedés.

Forrás: Apple, Investor.hu

iPod és Mac: Továbbra is hanyatló bizniszek

Nem okozott nagy meglepetést a másik két nagyobb szegmensben az Apple, míg a Mac eladások legalább a várakozásokat meghaladták az előző negyedévben, az iPod eladásoknak még ez sem sikerült:

  • 4,6 millió Mac fogyott, ez jobb, mint a becsült 4,35 millió
  • De jócskán elmarad a tavalyi 4,9 milliótól
  • iPodból 3,5 milliót adtak el, sehol sincs a várakozásokban szereplő 4,1 millióhoz képest
  • A tavalyi 5,3 millióval pedig még összehasonlítani is kár.

Az okok nyilvánvalóak, a PC-piac hanyatlik, kíméletlenül elérve a Mac bizniszt, míg az iPodok alapvetően okafogyottá váltak az iPhone-ok megjelenésével.

Forrás: Apple, Investor.hu

Bizniszek és bevételek

Az előbbiek függvényében már érthető, hogy a bevétel növekedési üteme továbbra is lassul, ha a négy negyedéves gördülő árbevétel adatokat hasonlítjuk össze, akkor legalábbis mindenképp. Ezzel együtt azonban lassan itt is elérheti a gödör alját a cég, és az elemzői becslések szerint 2014-ben már ismét nagyobb ütemben bővülhet az árbevétel a korábbi negyedévekben látott szinteknél.

Sőt, az árbevétel nagyobb növekedési ütemére vonatkozó várakozások, illetve a bruttó margin hanyatlásának megállása, illetve annak lassú növekedése már az EPS-re is jótékony hatással lehet, így a következő negyedévekben akár a cég egy részvényre jutó nyeresége is újból emelkedő pályára állhat.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Na de mit szóltak ehhez a befektetők?

Látszólag tehát egy viszonylag unalmas gyorsjelentésen vagyunk túl, a főbb számok tekintetében sikerült hozni a várakozásokat, nagyjából az történt, amire a piac számított. Olvasóink tehát nyugodtan hátradőlve mondhatják: Ha nem volt szenzáció, akkor a részvény sem nagyon ugrándozott a kereskedés utáni órákban.

Hát nem így történt, a részvény olyan mozgást mutatott be a gyorsjelentés után, hogy vélhetően sokak haja égnek állt:

  • A gyorsjelentés előtt 530 dolláron zárt a részvény
  • Kijött a gyorsjelentés, hatalmasat ütöttek a papíron, 500 dollárig meg sem állt
  • Innen gyorsan fel is pattant, 515 dollár közelében konszolidálódott
  • Aztán nem bírt magával az Apple, 540 dollárig szaladt el az árfolyama
  • Innen újból visszacsúszott, 530 dollárra, mintha mi sem történt volna.
Az Apple árfolyamának hektikus mozgása a piaczárás után. Forrás: Marketwatch

Ez viszont jó hír lehet a mostani részvényeseknek, főleg annak tükrében, hogy az 500 dollár körüli támasz sikeresen fogta meg a papírt egy nagyobb zuhanástól. A technikai kép így nem romlott el, sőt, talán még azt is kijelenthetjük, hogy erősebbé vált, hiszen a támaszok valamelyest biztosabbnak tekinthetőek. Az 580 dollár tehát továbbra is reális cél lehet, az elmúlt két hét hírei nem tudták elrontani a füles csészéből való kitörést, és a Fibonacci szintek alapján kirajzolódott technikai képet.

Az Apple heti grafikonja Forrás: Bloomberg, Investor.hu