Nem kapkodnak Európában

Vágólapra másolva!
Nem csak az amerikai, hanem az európai kereskedésre is rányomja bélyegét a Fed ma kezdődő kétnapos ülése, a kivárás miatt ugyanis nyitáskor alig 0,1-0,2 százalékos elmozdulások voltak a tegnapi záróértékekhez képest. A magyar tőzsde viszont jól kezdett, 0,1 százalékos pluszban nyitott, ám az MNB mai kamatdöntése még okozhat izgalmakat a BÉT-en és a forint piacán is.
Vágólapra másolva!

Hasonlóan az amerikai piacokhoz, az európai tőzsdék is kivárnak a ma kezdődő Fed két napos ülése kapcsán, így a nyitásnál nem volt érdemi elmozdulás a tegnapi záróértékekhez képest, 0,1 százalékkal változott a főbb indexek értéke plusz, vagy éppen mínusz irányba.

Jól nyitott viszont a BUX, 0,2 százalékos erősödéssel indította a napot a magyar tőzsde, a Magyar Telekomot leszámítva valamennyi blue-chip pár tizedszázalékos emelkedéssel kezdett. Az OTP pedig annak ellenére van 0,3 százalékos pluszban, hogy a Goldman elemzője visszavágta a célárat a részvényre vonatkozóan.

A forintot kicsit megrántották a reggeli órákban, a délutáni MNB kamatdöntés miatt viszont ez a kép még gyorsan megváltozhat. Az elemzők a jelenlegi 3,6 százalékos alapkamat 3,4 százalékra történő vágását valószínűsítik.

A BUX Index értéke Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu