Matolcsyék ismét lecsíptek az alapkamatból

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékponttal csökkentette a monetáris tanács az alapkamatot, amely így 3,4 százalékra csökkent.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelően a jegybank újra csökkentette az alapkamatot. A monetáris tanács 0,2 százalékponttal, 3,4 százalékra vitte le az irányadó rátát.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa úgy látja, hogy az inflációs és reálgazdasági kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének figyelembevételével sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre - olvasható a tanács közleményében.

A kormánypártok által delegált tagok 2012 augusztusa óta minden hónapban csökkentették az alapkamatot. Júliusig ez minden hónapban 0,25 százalékpontos csökkentés volt, majd a jegybank úgy döntött, hogy a továbbiakban nemcsak 0,25, 0,5, 1 vagy hasonló mértékű lépcsőkben változtat az alapkamaton, hanem kisebb fokokban is lehet. Így az idén augusztusban és szeptemberben 0,2 százalékponttal vitték lejjebb az irányadó rátát.

A forint az euróval szemben kedden enyhén gyengült: a reggeli 292,5–293 forintos euró 293,5 forintig drágult, majd a kamatdöntés után megfordulni látszott a trend.

A csökkentés nem számít meglepetésnek. A Reuters által megkérdezett elemzők mindegyike vágást várt, többségük pedig éppen a 0,2 százalékpontos mértékben.

Az Equilor gyorselemzése szerint az amerikai jegybank politikája megkönnyítette a magyar tanácstagok döntését. A Bloomberg felmérése szerint az elemzők többsége 2014 márciusára várja, hogy a Fed elkezdje csökkenteni a kötvényvásárlásra fordított havi 85 milliárd dolláros keretét, ami a pénzpumpálás visszafogását jelentené. Az Equilor arra számít, hogy rövid távon a forint erősödhet, az árfolyam az euróval szemben a 290-es szintnél is megfordulhat, később azonban újra gyengülésbe fordulhat.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint azért nem volt meglepetés a döntés, mert a piaci optimizmus kitartani látszik. A Fed pénzpumpája a kockázatosabb pénzeszközöknek kedvez, ez segíti a forintot is. Hosszú távon azonban az amerikai szigorítás, a visszaemelkedő magyar infláció és a növekedési hitelprogram miatt romló külső egyensúly korlátok közé szorítja a jegybankot.