Jól járt, aki már nyáron keresett állást

Vágólapra másolva!
Az idén nyáron több állást hirdettek meg, mint korábban, de az álláskeresők csak ősszel aktivizálták magukat. Így jól járt, aki már nyáron állást keresett, mert kevesebb konkurenssel kellett megküzdenie – derült ki a Profession.hu közleményéből.
Vágólapra másolva!

Az első őszi hónapban felélénkült az álláspiac, a folyamatosan növekedő, a 2008-as szintet is meghaladó meghirdetett pozíciók mellett 11 százalékkal ugrott meg az álláskeresők száma is – közölte a Profession.hu. Miközben állásokat már nyáron is többet hirdettek a korábbinál, a jelentkezők viszont csak ősszel aktivizálták magukat, jól jártak azok, akik már nyáron nekivágtak az álláskeresésnek.

A saját adatai alapján az álláskereső oldal azt tapasztalta, hogy a legtöbben főiskolai vagy egyetemi diplomával és középfokú nyelvtudással szeretnének elhelyezkedni, de a középiskolai vagy szakmunkás képesítéssel rendelkezők között is egyre többen keresnek online munkát.

A meghirdetett álláshelyek számát tekintve az első helyen maradtak a fejlesztői (2,06 százalék) munkahelyek, őket követik a mérnöki (1,88 százalék) pozíciók. Évek óta először fordult elő, hogy ügyfélszolgálati munkatársból (1,66 százalék) többet kerestek a vállalatok, mint könyvelőből (1,63 százalék). Ennek ellenére a legtöbben rendezvényszervező asszisztensek, médiaasszisztensek, recepciósok vagy titkárnők szeretnének lenni. Az óvodai és iskolai év kezdetével szeptemberben sokan kerestek a gyerekneveléssel könnyebben összeegyeztethető, részmunkaidős állásokat. A legkevesebb jelentkezést a szakápoló, logisztikai menedzser, telefonos behajtási munkatárs, hálózati koordinátor, panaszkezelési referens és pár értékesítési pozíciót kereső hirdetésekre kapták a cégek.

„Általános nézet a munkakeresők között, hogy a cégek nyáron nem igazán aktívak, és ilyenkor nehezebb elhelyezkedni. Az idei szezon erre teljes mértékben rácáfolt, a meghirdetett állások száma gyakorlatilag folyamatosan növekszik, csak szeptemberben 5530 új pozíciót töltöttek fel a rendszerünkbe” – mondta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője. „Annak, aki nyáron keresett munkát, kevesebb vetélytárssal kellett számolnia. A legjobb helyzetben ettől függetlenül továbbra is az IT fejlesztés, programozás kategóriában jelentkezők vannak, itt jut a legkevesebb jelentkező a legtöbb meghirdetett pozícióra” – tette hozzá.

Az elmúlt negyedévben is a sokéves tapasztalattal rendelkező munkakeresőknek kedvezett leginkább az álláspiac: a hirdetések 31 százalékánál 5 évnél több tapasztalatot kérnek, miközben a keresők között csak 27 százalék rendelkezik ennyivel. A pályakezdőknél pont fordított az arány: 14 százalék a meghirdetett állások száma, ezzel szemben a keresők 22 százaléka nem rendelkezik tapasztalattal. A diploma is hatalmas előny, azon állások száma, amelyhez csak érettségit várnak el, csupán a negyede a főiskolai vagy egyetemi képzettséget igénylő pozícióknak. Országos arányban véve Bács-Kiskun, Somogy és Csongrád megyében a legkönnyebb középiskolai végzettséggel állást találni.

Budapest után a legtöbb hirdetést Pest és Győr-Moson-Sopron megyében, a legkevesebbet pedig Nógrád megyében adták fel. Jelentkezőből a főváros és Pest megye után Fejérben volt a legtöbb. Az egyes régiókban markánsan látszik a jelen lévő nagy cégek tevékenysége, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a LEGO, Hevesben a Robert Bosch, Győr környékén pedig az Audi vezeti a listákat. Országos szinten a legnagyobb növekedés az autóalkatrészeket forgalmazó Bárdi Autó Zrt.-nél volt.

Az idegen nyelvek ismeretét egyre több helyen, egyre magasabb szinten várják el a cégek: több mint kétszer annyi az angolnyelv-tudást legalább középszinten igénylő állás, mint az olyan, aminél nem kérnek nyelvet. A felsőfokú nyelvtudást már közel annyi pozícióban várják el, mint a középszintűt.