Bekebelezte a legnagyobb kábelszolgáltatót a Vivendi

Vágólapra másolva!
Hosszú évek óta húzódó ügy végére került pont azzal, hogy a Vivendi végül teljes egészében bekebelezte a legnagyobb francia kábeltelevíziós társaságot, a Canal Plus-t 1 milliárd euró fejében. Az iparágban amúgy is nagy a mozgolódás Párizsban, ugyanis az egyik versenytárs, a Numericable még novemberben szeretne parkettre lépni.
Vágólapra másolva!

Egy évek óta húzódó ügy végére került azzal pont, hogy a Vivendi teljes egészében bekebelezte a legnagyobb francia kábeltelevíziós társaságot, a Canal Plus-t. A vállalat közleménye szerint sikerült dűlőre jutnia a kisebbségi tulajdonossal, a Lagardere-rel, akinek a 20 százalékos csomagját végül 1,02 milliárd euróért vásárolja meg a Vivendi.

A tárgyalások legutóbb 2011-ben akadtak meg, amikor is a Lagardere visszavonulót fújt, mivel nem tudtak a felek a felvásárlási árban megegyezni. A kisebbségi tulajdonos akkoriban azt tervezte, hogy inkább tőzsdére viszi a Canal Plus-t, és inkább így válik meg részesedésétől. Az egyeztetések februárban indultak meg újból a Vivendi és a Lagardere között a kábelszolgáltató ügyében.

A Vivendi a tranzakcióval egyébként tovább folytatja a társaságnál folyó reorganizációt, ami a média tevékenységek fókuszba való kerülését irányozza elő, ezzel a háttérbe szorítva a telekommunikációs egységeket.

Utóbbiak könnyen az értékesítés sorsára juthatnak, ugyanúgy, mint amire nemrégiben az egyik meghatározó játékfejlesztő cégben, az Activision Blizzardban meglévő részesedés jutott. A marokkói Maroc Telecomban meglévő 53 százalékos részesedését már hónapok óta árulja a Vivendi, amelyért főként közel-keleti telekomcégek versengenek. Eközben az Észak-Amerikát elhagyó brit Vodafone-nál merült fel, hogy megvásárolnák a második legnagyobb francia mobilszolgáltatót, az SFR-t. Az afrikai és francia egység mellett a brazil telekommunikációs operációért is sorban álltak korábban a vevők, nagy kérdés, hogy végül mely egységetől válik meg ténylegesen is a Vivendi.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ha viszont az imént egységek mindegyikétől megvállna a társaság, akkor árbevétele is jócskán visszaesne. Az így megmaradó médiatevékenységek ugyanis a tavalyi árbevétel harmadát adták. Persze mindezt ellentételezve a befolyó bevételeket Canal Plus-höz hasonlóan médiaeszközök vásárlására fordíthatja.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A telekommunikációban és médiaiparban egyaránt jártas Vivendi árfolyama a nyár elején tért magához, azóta a 14 erós szinttől egészen 20 euróig pattant, igaz utóbbi egyelőre nagy falatnak ígérkezett. A francia cégben - és egyes szektortársaiban - rejlő fundamentális lehetőségeket egyébként már a tavasz folyamán boncolgattuk az Investor.hu hasábjain.

Rövidesen egyébként újabb versenytársat kaphat a francia parketten a Numericable kábelóriás személyében. amely novemberben lépne tőzsdére.

A Vivendi árfolyama (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Kapcsolódó anyagok: