Kirúgások jönnek az Airbusok gyártójánál

Vágólapra másolva!
Elbocsátásokat és költségcsökkentéseket tervez az Airbusok gyártója, az EADS védelmi üzletágában, annak nyereségességének növelése érdekében, írja a Reuters német sajtóértesülésekre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Nem lehet elkerülni, hogy embereket küldjünk el és költségeket csökkentsünk, nyilatkozta Süddeutsche Zeitungnak Thomas Enders a cég egyik vezető beosztású embere.

Az EADS még júliusban jelentette be, hogy védelmi- és űrkutatási divízióját átstrukturálná, valamint a vállalatot átnevezné Airbus-ra. Erre 2014 júliusáig kerülne sor. Ugyanakkor Enders megerősítette, hogy nem tervezik a védelmi üzletág eladását, az átszervezésről pedig decemberben jelentenek be részletesebb információkat.

Továbbra is szeretnénk a védelmi szektorban jelen lenni, de jelentősen növelni akarjuk nyereségességünket és versenyképességünket, mondta el Enders. Hozzátéve, hogy az iparág kilátásai nem túl rózsásak, ezért szükség van a költségcsökkentésekre.

Az EADS egyébként szeptember elején közölte, hogy kiszáll néhány amerikai szövetségi védelmi programból, mivel az USA katonai kiadásai csökkennek.

Az EADS részvények egészen elképeztő évet tudnak magikénak, ugyanis több mint 60 százalékot drágultak idén, köszönhetően a hatalmas gépmegrendeléseknek.