Vágólapra másolva!
A jelzettnél kisebb negyedéves veszteség és a várakozásoknál magasabb bevétel bőven elég volt ahhoz, hogy a befektetők széttépjék tegnap a Zynga részvényeit. Az árfolyam 13 százalékkal szárnyalt annak ellenére is, hogy a felhasználószámban nagy visszaesést lehetett tapasztalni. 
Vágólapra másolva!
  • A bevételi (tény: 202,6 m USD, várt: 189,6 m USD) és profitsor (tény: -2 cent papíronként, várt: -4 cent papíronként) is erősebb a vártnál.
  • Az aktív felhasználók száma 57 százalékkal 133 millióra esett.
  • A vezérigazgató szerint az év egészében nyereséges lehet a vállalat az egyszeri hatásoktól eltekintve, 2014-re pedig növekedést remélnek a cégnél.
  • A folyó negyedévben 175-185 millió dolláros bevételt vár a menedzsment 4-5 centes veszteség mellett, a piac 3 centes veszteséget és 182 millió dolláros bevételt áraz.

A papír technikai képe kezd nagyon szép lenni, ha sikerül a 4 dolláros szint fölé kapaszkodnia az árfolyamnak, nagyobb terek is megnyílhatnak előtte. A fundamentumokkal kapcsolatban viszont túl sok kérdőjelet látunk.

A Zynga árfolyama (USD) Forrás: Bloomberg, Investor.hu