Imádják az európai részvényeket

Vágólapra másolva!
Rekordmennyiségű tőke áramlott be az október 23-án záruló héten az európai részvényalapokba. A befektetők továbbra is imádják az öreg kontinens részvényeit, mely részben a magára találó európai gazdaság, és az Amerikában kissé megrendült bizalomnak köszönhető.
Vágólapra másolva!

Továbbra is óriási kereslet mutatkozik az európai részvények iránt, az október 23-ával záruló héten 5 milliárd dollárnyi friss tőke áramlott az öreg kontinens részvényalapjaiba, ami mindenkori rekordnak számít – derül ki a Bank of America Merrill Lynch elemzéséből.

Az európai részvényalapokba a második negyedév vége óta folyamatosan áramlik a tőke, melynek eredményeként a gördülő tízhetes tőkeáramlási (tehát mindig az előző tíz hét tőkeáramlásainak összegét mutató) folyamat szerint már közel 22 milliárd dollárnyi friss pénz érkezett meg az elmúlt két és fél hónapban az európai részvényalapokba.

Rekordmennyiségű (5 milliárd dollárnyi) tőke áramlott az európai részvényalapokba a múlt héten. Forrás: [Bank of America Merryll Lynch, Investor.hu]

Ennek egyik oka, hogy az eurózóna lassan kezd kilábalni a válságból (a második negyedéves GDP adat szerint már véget ért a recesszió), ezért a befektetők egyre inkább kezdenek újra az európai részvények felé fordulni.

Ezen túl óriási az amerikai adósságplafon és költségvetés körüli politikai problémázás miatt kissé megrendülhetett a befektetők hite az egyes amerikai eszközökben. Ahogy beszámoltunk róla, ennek eredményeként óriási mennyiségű tőke áramlott ki az amerikai pénzpiaci alapokból, melynek egy része az európai részvényekbe „vándorolhatott át”.

Ugyanakkor az európai gyorsjelentési szezon eddig nem túl fényesen alakul, és egyes szakértők arra számítanak, hogy az elenzők kénytelenek lesznek tovább csökkenteni várakozásaikon. Graham Secker, a Morgan Stanley elemzője rámutat, hogy az európai vállalatok eredményeire vonatkozó elemzői várakozások átlagosan 7 százalékkal csökkentek az elmúlt három hétben.

John Bilton, a Bank of America stratégája szerint ugyanakkor korai még a pesszimizmus, mivel a gyorsjelentési szezon elején járunk. Bilton optimista az európai vállalatok eredményeivel kapcsolatban, és szerintea portfólió menedzserek továbbra is felül fogják súlyozni az itteni részvényeket.