Bármely bankautomatából vehetünk fel ingyen 150 ezer forintot

Vágólapra másolva!
Havi kétszer lehet majd ingyen pénzt felvenni jövő februártól, összesen 150 ezret. Akinek nincs bankkártyája, az a bankfiókban vehet fel ingyenesen pénzt jövő év végéig. Január 20-ig le kell jelenteni, melyik bankszámláról akar leemelni az ember havonta ingyen pénzt.
Vágólapra másolva!

Jövő év február 1-jétől havonta kétszer lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni a bankautomatákból, összesen 150 ezer forintot - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. A törvényjavaslatot már ma benyújtják a parlamentnek, amely november 11-én fogadhatja el, a bankoknak így bő két hónapjuk lesz, hogy felkészüljenek a változásra.

A jogszabály minden 16 évesnél idősebb magyarnak biztosítja, hogy havonta kétszer, összesen 150 ezer forint készpénzt ingyenesen felvegyen a folyószámlájáról bármely pénzkiadó automatánál. Akik nem rendelkeznek bankkártyával, de van folyószámlájuk, ezt a jogot 2014 végéig a számlavezető pénzintézetnél gyakorolhatják – magyarán, a bankfiókban való készpénzfelvétel is ingyenes lesz jövő év végéig.

Mindenki csak egy bankszámla esetén élhet az ingyenes készpénzfelvétel jogával, e számlát pedig 2014. január 20-ig írásban meg kell nevezni és be kell jelenteni a számlavezetőnél - közölte, hozzátéve, hogy "a visszaélések elkerülése végett" a bankoknak is előírnak bejelentési kötelezettséget és közös adatbázist, amelyet a jövő év végéig kell létrehozniuk.

A bankok nem háríthatnák át

A javaslat azt is kimondja: a benne szereplő fogyasztói jog nem ad felhatalmazást a bankoknak arra, hogy az ingyenes készpénzfelvétellel összefüggésben bármilyen költségnövekedést áthárítsanak. Ennek ellenőrzésére jogosult lesz a pénzügyi felügyeleti jogosítványokat is gyakorló Magyar Nemzeti Bank. A politikus külön is felhívja majd Matolcsy György jegybankelnök figyelmét arra, hogy ennek megfelelően folyamatosan ellenőrizzenek a következő év első hónapjaiban.

Rogán Antal a pénzügyi rezsicsökkentés első lépésének nevezte a törvényt, amelyet egyeztettek a nemzetgazdasági tárcával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, és kikérték pénzintézetek véleményét is. "Nem a bankszövetségét, hanem több pénzintézetét", mert a bankszövetség eleve elutasító álláspontot tanúsított - tette hozzá, közölve ugyanakkor, hogy a benyújtás után is várja a szövetség véleményét, de alapkérdésekben nem akarnak változtatni, a technikai részletek ügyében viszont nyitottak.

A bankok drágítottak, mert újabb adókat kaptak a nyakukba

A Fidesz frakcióvezetője azzal magyarázta az indítvány szükségességét, hogy az elmúlt egy évben jelentősen drágultak Magyarországon a banki szolgáltatások. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2012 decemberéhez képest a banki költségek átlagosan több mint 45 százalékkal emelkedtek, miközben az Európai Unió tagállamaiban ez a növekedés nem érte el az egy százalékot - ismertette. Arról azonban a politikus nem szólt, hogy a banki szolgáltatások kirívó drágulása mögött a kormány által a bankszektorra kivetett adók, díjak állnak: a bankadó után a tranzakciós illeték bevezetése, majd idén augusztustól annak megemelése miatt a bankok drágították a különféle szolgáltatásaikat, és a tranzakciós adót szinte egy az egyben áthárítják az emberekre és a vállalati ügyfeleikre. A kormány minden adó bevezetése előtt azt mondta, a bankok nem fogják az emberekre áthárítani az extraterheket.

Rogán a mai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy világosan látható, hogy a hazai pénzintézetek az őket terhelő adóköltségeket jelentős mértékben meghaladva emelték az ügyfeleket érintő díjakat, így ezek a költségek az ügyfeleknek nem előre látható módon és nem kiszámíthatóan változtak. Ezt azért emelte ki - mondta -, mert ez lehetőséget ad arra, hogy ilyen esetekben akár meglévő szerződésekbe is jogszabállyal be tudjanak avatkozni.