Megvan a Twitter ára

Vágólapra másolva!
Megvan az utolsó információ is a Twitter közelgő IPO-jához, 10-11 milliárd dollárt érhet a cég a kibocsátás után.
Vágólapra másolva!
  • 17 és 20 dollár között alakulhat a Twitter kibocsátási ára a cég által közzétett dokumentumok szerint.
  • 70 millió részvényt, azaz a teljes vállalat mintegy 13 százalékát adják el.
  • A 20 dolláros kibocsátási ár 10,9 milliárd dollárra értékelné a Twitter egészét (a részvényopciókat és egyéb tényezőket figyelembe véve pedig 13,9 milliárd dollárra)
  • Ez nagyjából megegyezik a korábban általunk is reálisnak tartott szinttel, de lényegesen alacsonyabb a legelvadultabb előzetes becsléseknél.
  • A Twitter így a bevételhez viszonyítva alacsonyabb értékeltség mellett lépne piacra, mint a Facebook jelenlegi árazása.
  • A Twitter menedzsmentje igyekszik elkerülni a Facebookéhoz hasonló blamázst, és inkább próbálja konzervatívan árazni a részvényt.
  • A tervezett árazástól a végleges kibocsátási ár eltérhet, de valószínűleg elég nagy lesz a felhajtás, így inkább magasabb árat láthatunk, mint alacsonyabbat.
  • A kibocsátásra várhatóan november 15-én kerül sor, a Twitter a NYSE-n forog majd TWTR tickerrel.