Elmarad a horvátok és a Mol találkozója

Vágólapra másolva!
Elmarad a Mol és a horvát kormány péntekre tervezett találkozója. A horvátok ugyanis elsősorban az INA irányításáról akarnak tárgyalni a magyar küldöttséggel, írja egy zágrábi lap. A horvátok arra számítanak, hogy a Mol, a magyar kormány határozatának engedelmeskedve, kész kiszállni az INA-ból.
Vágólapra másolva!

A horvát kormány az INA irányításáról, a Mol viszont az olajipari vállalat fejlesztési stratégiájáról akarna tárgyalni. Mivel nem tudtak megállapodni, a péntekre tervezett találkozó elmarad, írja a Jutranji list. A zágrábi kormány ugyanis ragaszkodik, hogy az olajipari vállalat irányítása legyen a napirenden.

Szeptemberben a felek elvileg megállapodtak a tárgyalások témáiról és menetéről. Úgy tűnik, ehhez képest változást jelent a horvát javaslat.

Változott a magyar küldöttség összetétele is. A horvátországi lap úgy tudja, hogy már nem Csányi Sándor, a Mol igazgatóságának alelnöke vezeti a magyar tárgyalóküldöttséget. A küldöttség új tagjaiként Molnár Józsefet és Világi Oszkárt nevezi meg a Jutarnji list. Csányi távozásának nincs hivatalos indoka, de a lap szerint akár „a horvát igazságszolgáltatástól is tarthat”.

Szeptemberben a horvát rendőrség beidézte Csányit, és egy állítólagos piaci manipulációs ügyben hallgatták meg. A gyanú szerint a Mol 2010 végén és 2011 elején manipuláció segítségével vásárolta meg az INA részvényeinek 1,6 százalékát a cseh J&T Banktól.

A horvátok arra készülnek, hogy a Mol december végéig kész tárgyalni az INA-ról. Ha addig nem születik megállapodás a Mol tulajdonában lévő pakettről, akkor a magyar vállalat a piacon értékesítené a részvényeket. A horvátok szinte biztosra veszik, hogy a Mol, a magyar kormány határozatának engedelmeskedve, kész kiszállni az INA-ból, de a zágrábi kormánynak nincs pénze a részvények visszavásárlására.