Vágólapra másolva!
Tavaly Magyarországon az önfoglalkoztatók 47 százalékának volt alkalmazottja, ezen belül az önfoglalkoztató nők 39 százalékának, a férfiak 51 százalékának.
Vágólapra másolva!

Az uniós országok átlaga csupán 24 százalék volt. Az uniós országok átlagánál a nők esetében 15 százalékkal, a férfiak esetében pedig 20 százalékkal magasabb a magyar arányszám - olvasható az NGM közleményében.

A nők esetében Magyarországot Írország, Németország és Franciaország követi. A férfiaknál 2011-ig Észtország vezette a rangsort, az élbolyban található még Ausztria és Németország. Mind a nőknél, mind a férfiaknál Romániában található a legkevesebb alkalmazottal dolgozó vállalkozó, de Nagy-Britannia is a lista végén foglal helyet ebben a tekintetben.

Az unióban a női foglalkoztatottak 10 százaléka, míg a férfiaknak 19 százaléka önfoglalkoztató. Magyarország kicsit az átlagtól elmarad, de így is az uniós középmezőnyben helyezkedik el. A 28 ország közül a nőknél a 16., a férfiaknál pedig a 19. helyet foglalja el Magyarország.

A legtöbb vállalkozó a mediterrán országokban tevékenykedik, míg az északi országokban a legkevesebb a számuk. A női vállalkozók aránya nem éri el az 5 százalékot Dániában, Észtországban és Norvégiában sem.

A női vállalkozók számának korábbi növekedése az unióban 2008-ban állt meg, míg Magyarországon a 2004-től tapasztalható csökkenést követően 2012 volt az első év, amikor növekedett. Tavaly a 15-64 éves női egyéni vállalkozók száma 8 ezerrel nőtt az előző évhez viszonyítva, és ezzel a 2008-as válság előtti létszámmal lett azonos a számuk. Szintén nőtt az alkalmazottal dolgozó női vállalkozók száma is, ők 2500-zal lettek többen, mint a válság előtti évben.