Vágólapra másolva!
Ma is a Mol nehezedik rá a budapesti parkett teljesítményére, ugyanis az olajcég részvényei 1,5 százalék felett esnek, és árfolyama már ismét a 15 000 forintos szint alatt van. De a Magyar Telekomnak és a Richternek sem megy jól, míg az OTP alig mozdul tegnapi záróáráról.
Vágólapra másolva!

A Mol gyenge teljesítménye rántja vissza a hazai tőzsdét, a BUX (-0,6%) így lemarad a nyugat-európai börzéktől, bár a régióban hasonló mértékű mínuszok láthatóak.

A Mol részvények másfél százalékkal haladnak lefelé, így az árfolyam újra becsúszott a 15 000 forintos határ alá. Rossz hír volt az olajpapírra, hogy a Citi újból visszavágta célárát, ezúttal 14 100 forintra.

Az OTP csak kisebb elmozdulásban van, míg a Richter 0,6, a Magyar Telekom pedig 0,7 százalékkal csökken.

Nyugat-Európában kisebb elmozdulások figyelhetők csak meg, a befektetők kivárhatnak a délután érkező amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt. Az amerikai határidős indexek is minimális elmozdulást mutatnak, de a fél hármas makroadat ezen még érdemben változtathat. A francia és a német tőzsde néhány pontos mínuszban van, míg a brit FTSE 100 0,2 százalékkal halad felfelé. Európai vállalati hírek:

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Mol árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu