Bíróságon keresi az igazát a Mol nagytulajdonosa

Vágólapra másolva!
A Dana Gas jogi eljárást indít az Irak kurdisztáni régió kormánya ellen az egyre nagyobbra duzzadó kifizetetlen tartozások és a kitermelési jogok miatt. A Dana Gas szerint nagyjából 430 millió dolláros összeggel tartozik neki a kurd kormány. 
Vágólapra másolva!

Egy londoni döntőbírósághoz fordul a Mol egyik nagytulajdonosa, a Dana Gas, mivel a társaság szerint az Irak kurdisztán régió kormánya komoly összeggel tartozik a cégnek. A Dana egyrészt tisztázni szeretné a tartozás mértékét, másrészt a mezőfejlesztési munkákhoz kapcsolódó jogokat is rendezni szeretné. A szerződéseket még 2007 áprilisában írták alá.

A Dana Gas mellett a Pearl Petroleum is perli a kurdokat. Mint ismeretes, a Pearl Petroleumban 10 százalékos részesedéssel rendelkezik a Mol és az osztrák OMV is.

Forrás: Dana Gas, Investor.hu

A Dana Gas ezidáig több mint 1 milliárd dollárt fektetett be Kurdisztánban és összesen több mint 100 millió hordónyi kőolajegyenértékest hoztak a felszínre, ezért remélik, hogy minél hamarabb megoldódik a vita felek között.

A Dana Gasnak nagyjából 430 millió dollárral tartozik a kurd kormány, ráadásul a cég kintlévőségei a második félév végére 674 millió dollárra híztak, negyedéves alapon több mint 7,8 százalékot növekedve.

Forrás: Dana Gas, Investor.hu

A Mol számára fontos, hogy miként alakul a Dana Gas pénzügyi helyzete, ugyanis a cég februárban nagyjából 1,6 millió darabnyi Mol részvényt adott el egy speciális aukció formájában, hogy a pénzügyi helyzetét javítsa. Ha megszorulna a Dana Gas, akkor továbbra sem lehetne kizárni azt, hogy piacra dobja a még meglévő közel 1,5 százaléknyi Mol részvényeit, hiszen tőzsdei értékpapír révén viszonylag könnyű ettől megszabadulni. Persze kérdéses, hogy szándékában áll-e megszabadulni a pakktól vagy sem.

Forrás: Mol, Investor.hu

A Mol közelgő jelentése szempontjából pedig azt érdemes kiemelni, hogy az OMV a múlt héten megjelent negyedéves kitekintőjében 100 millió eurós leírásról számolt be, ami javarészt kurdisztáni eszközökhöz kapcsolódik. A kérdés, hogy ez a Pearl Petroleumban lévő részesedés miatt következett be vagy, sem. Utóbbira is van esély, hiszen az OMV-nak nemcsak a Pearl Petroleumon keresztül van kurd érdekeltsége.

Dana Gas napi grafikon Forrás: Bloomberg

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.