A Rézangyal megvette a Békési Pálinkát

Többségi tulajdonossá vált a Rézangyal a Békési Pálinkafőző Zrt-ben
Vágólapra másolva!
Többségi tulajdonos lett a Rézangyal a Békési Pálinka Zrt-ben. A menedzsment változatlan lesz, a Rézangyal a marketingért és az értékesítésért felel majd.
Vágólapra másolva!

A cégek bejelentése szerint a főzdét továbbra is ifj. Békési Zoltán irányítja, a Rézangyal szerepe főként az értékesítési- és marketing területeken nyilvánul meg.

A Rézangyal - és a mostani tranzakció - célja a két vállalat erőforrásainak optimalizálása, melytől egyrészt a versenyképesség javulását, másrészt a folyamatos és megbízható minőségű pálinkagyártást várják a tulajdonosok. Ez utóbbira a jövőre 30 éves Békési Pálinkafőzde munkatársainak szakmai múltja jelent garanciát.

Többségi tulajdonossá vált a Rézangyal a Békési Pálinkafőző Zrt-ben Fotó: Glódi Balázs

Az ország egyik legnagyobb irányított cefréző- és főzőkapacitásával rendelkező Békési Pálinka Zrt. igazgatósági elnöki tisztjét továbbra is ifj. Békési Zoltán tölti be.

„Az elmúlt két évben közös munkával újítottuk meg a Békési Disznótoros sorozatot és egy szép termékfejlesztés eredményeképpen létrejött a Békési Manufaktúra termékcsalád", mondja Maros Róbert, a Rézangyal társtulajdonosa. A tulajdonos tervei között szerepel ez utóbbi család bővítése - lekvárokkal, nektárokkal, illetve a méltán híres békési szilváspapucs kereskedelmi megjelenésével. Nagy hangsúlyt fognak kapni a jövőben is az eredetvédett békési veres szilvából készült párlatok és egyéb termékek is.